Nagy Béla: FTC napló 1921-1925

„Az MLSZ egy merész gesztussal nyugdíjba küldte három értékes emberét: Maiaky Mihályt, Hajós Alfrédet és Minder Frigyest. Dicsérő szavakra itt igazán nincsen szükség, aki ma a labdarúgásban él, az ismeri ezeknek az embereknek apostoli működését, tudja, hogy mind a hárman ott álltak a labdarúgás magyar bölcsőjénél, kezdetben aktívan űzték ezt a szép játékot, majd később klubjuk vezetésében tevékenykedtek, végül a szövetség irányításából vették ki kiadós részüket. A labdarúgás mai nívója, a szövetségi élet megteremtése hármuk érdeme is. Ezeknek az érdemeknek a megjutalmazá- sánál ne legyen szűkkeblű a szövetség, mert hiszen csak önmagát becsüli meg, ha ezeket az érdemes embereket megtiszteli és megünnepli.”

Mindhárman megérdemelték az ünneplést, hiszen nagy tettek fűződtek nevükhöz. Sőt, Hajós Alfréd a régi babérokat új, nagyszerű eredménnyel gazdagította. A párizsi szellemi olimpia egyik ágában, az építészetben stadiontervével ezüstérmet nyert, méghozzá igen érdekes körülmények között. Bár nem volt az FTC tagja, emlékének tartozunk annyival, hogy kis kitérőt tegyünk és felidézzük sikerének történetét.

„Az olimpiai játékok nagybizottságának művészeti albizottsága Hajós Alfréd, budapesti műépítész olimpiai stadion — pályázatát az olimpiai sportművészeti kiállítás legmagasabb díjával, az ezüstéremmel tüntette ki.

A párizsi olimpiász rendezőbizottsága, ó-göröq mintára a testi ügyességi számokból rendezett olimpiász mellett megrendezte a szellemi o|im- piászt is. A szellemi tornán magyar részről Hajós Alfréd műépítész, az 1896-os athéni olimpia kétszeres úszóbajnoka vett részt és — mint a Magyar Távirati Iroda fent idézett párizsi jelentéséből kitűnik — a 28 évvel ezelőtt aratott sikerére most szellemi téren duplázott rá. A szellemi olimpiász magyar bajnoka a következőkben mondja el pályázatának történetét és a siker kivívása körül felmerült nehézségeket:

— Nagyon örülök ennek a kitüntetésnek, amelyet őszintén szólva, a Párizsban szerzett tapasztalataim után egyáltalában nem reméltem. A zsűri ugyan nagy elismeréssel nyilatkozott pályázatomról, de a terv az volt, hogy a díjat nem adják ki, mert a pályázatra beérkezett művek átlagos nívója nem ütötte meg a kellő mértéket.

Beszéltem Menabria úrral, az olimpiai nagybizottság művészeti osztályának titkárával, aki elmondta, hogy stadion-tervezetem megkésett ugyan, de a zsűri a terv nagy értéke miatt a részvétel jogosultsága mellett döntött, sőt annyira tetszett tervemnek praktikus és művészi megoldása, hogy az egész falfelületet elfoglaló tervezetemet a kiállítási terület legszembetűnőbb helyére akasztották. Menabria hangoztatta, hogy munkám méltó a kitüntetésre, viszont konkurenseim közül csak egy monacói építész terve jöhet szóba és a zsűri éppen a konkurencia gyarló volta miatt nem döntött a díj kiadásáról. Erre én megjegyeztem: Igazán nem tehetek arról, hogy annyi építész közül csak kettő értette meg a pályázat intencióját és furcsának találom a zsűri döntésének elhalasztását. Pályázatomról megállapították, hogy túlszárnyalja a többi művészeti áq (szobrászat, festészet) győztes munkáinak értékét. így hát a díj ki nem adása egyenesen megmagyarázhatatlan.

Nyolc tervvel vettem részt az olimpián, amelyek közül a stadion perspektívája az utolsó hónapban készült el. Éppen annyi időm volt, hogy postára adhattam volna a terveket, nagy baj volt azonban, hogy sem a posta, sem a MÁV nem garantálták a tervezetnek Párizsba való megérkezését. Szo1924.

85