Nagy Béla: FTC napló 1921-1925

1924. tűk, hogy mit akar. Hogy álljanak ki mind a hatan az FTC-ből? Hogy kép­zeli? Eluszásert — mondja ó — előbbindulásért. Kiálltak a fiúk. A kapuban egyedül Nagy Barna^ Az osztrák csatársor adogatja a labdát, előre, hátra. Azután végre bevágja a gólba. Nagy Barna nem is mozdul a labdára. A bíró gólt ítél és újrakezdést. Erre a hallatlan intézkedésre azután természe­tesen levonultunk. Nagy Barna is kijött a vízből. Kapacitáltak, kérleltek ben­nünket. Mi azt a feltételt szabtuk, hogy kezdjék elölről az .egész mérkőzést. Ebbe nem egyeztek bele. Végre megállapodtunk, hogy a 2. gólt töröljük és egy másik bíró játékvezetése mellett tovább játszunk. Ami ezután követke­zett az is kész botrány volt. Az osztrákok tetszés szerint úszhattak el, míg mi azonnal szabaddobással bűnhődtünk. Biztos gólhelyzeteinket lefütyülte oly módon, hogy szabaddobást ítélt a javunkra. A II. félidőben Fazekast, aki előrement csatárnak, legalább hétszer fautolták tiszta gólhelyzetben, amiért négyméteres járt volna és csak egyszerű szabaddobással torolta meg. így kaptunk ki 6:3-ra." ★ ★ ★ A Balatonátúszó versenyt Balatonfüred és Siófok között rendezték. ,,Reg­gel 9 órakor a balatonfüredi Esterházi-strandról heten startolnak a nagy szélben. Rossz idejük lesz ma ezeknek a kitűnő úszóknak. A hatalmas hul­lámoktól fodros az egész látóhatár. Már-már arról van szó, hogy elmarad az egész verseny, de kisüt a nap és mégis elindítják a mezőnyt. Eldördül a kis mozsárágyú; start. Kis idő múlva motorcsónakkal az úszók után eredünk. 7 kilométer után messze elől feltűnik már a siófoki móló fehér pontja. Két úszó látszik előttünk balra Páhok (FTC) és Vuskics (MAFC) kicsit oldalt egyenletes tempóval Matyasofszki (MUE) míq hátrább Labori (MAFC) csap­kodja a vizet. Közben a hajónk egyiket a másik után keresi fel és mindenütt megkérdezzük, hogy vannak az úszók. Páhok görcsöket kapott, azért panasz­kodik, egész fehér remeg a szája. Vucskics is kész van már. Ezek nagyon erősen kezdtek, mostanra teljesen kifulladtak. Itt a féltávon ugrik a vízbe az egyetlen hölgyúszó, Irsay Kató. A bátor hölgy ugrása után fényképezőgép kattog mellettem, s a következő pillanatban már el is foglalják a helyét a csónakban. A kis Páhok nem bírt már görcseivel és beszáll a kísérő csó­nakba. Úgy remeg szegény kis legény, mint a miskolci kocsonya. Megmaszí- 'rozom, eszik egy keveset és megkérdezzük hogy van. — Jól ... haj az az aranyérem, ezüstserleg . ..” (Szepes Béla tudósítása) A szép díjat végül Matyasofszki nyerte, de a legnagyobb sikere a cél- baérő Irsay Katónak volt... augusztus 24. A MAC atlétikai versenyén nagy mezőnyök indultak a különféle számok­ban. A ferencvárosi atléták közül Forbáth Sándor szerepelt a legjobban. A Mudin Imre súlylökő emlékversenyt 14,15 m-es dobásával nyerte meg. augusztus 27. FTC—RAPID 1:1 „A régmúlt idők barátsága nyomán nem csoda, hogy a Rapid jubiláris sporthetének attrakciójává az FTC mérkőzést tette. Lobogódíszben, a két klub és a két nemzet színeivel ékesítetten várta az öreg pálya a két öreg klub fiatal harcosait, akikben mintha feléledt volna a régi idők lelkesedé­se, a tíz-tizenkét év előtti nagy csaták emléke, úgy küzdöttek, úgy játszottak 87

Next

/
Thumbnails
Contents