Nagy Béla: FTC napló 1921-1925

FTC—GALATASZERÁJ 1:1 „Pénteken délután fél 3 órakor kezdődött első törökországi mérkőzé­sünk. A mérkőzés a „Stadium" nevű pályán folyt le, amely azonban nem egy, a mi viszonyaink szerint pályának nevezhető sporttelep, hanem egy jelenleg használatban nem levő kaszárnya hatalmas, de erősen lejtős ud­vara. Szakadó esőben mintegy kétezer néző előtt folyt le a mékőzés. A mérkőzés előtt a Galata elnöke üdvözöl bennünket és átadja nekem (Fa­zekas dr. — a szerk.) egyesületük selyemzászlaját, mire én a magunkkal hozott FTC-címerrel ékesített zöld-fehér selyemzászlót nyújtom át. Három­szoros sa-sa-sa kiáltás után a mieink háromszoros éljennel válaszolnak. Ezen egyébként megható jelenetet mozira lefényképezik és estére már a mozikban a rendes műsor előtt játszották. Az FTC kezdi a játékot, végül Kelemen 6 méterről élesen fölé lő. A 10. percben Héger—Kelemen szép összjáték után előbb Kelemen, majd Pataki kapufára lőnek. Ezután több mint 20 percen keresztül a törökök a félvonalon sem tudnak átjönni. A 21. percben török lefutás után az egyébként jól bíráskodó Hamdi bey hatalmas offszeidről engedi el a török csapat balösszekötőjét, aki Hungler I. mellett elhúzva, Amsei kezébe lő. Amsei védi, de a rárohanó török csatárok támadása közben keletkezett zűrzavarban Nedsih, a Galata centere gólba nyomja a labdát. Állandó FTC- fölény a válasz, a félidő végéig Amsei már nem érint labdát. A 35. perc­ben Kelemen elfaultolása miatt megítélt 11-est Hungler II. a kapu mellé lövi. A második félidő képe sem változik. A törökök 11 emberrel védekez­nek. Csatakiáltásokkal buzdítják őket. Fortuna istenasszony tökéletesen el­pártolt tőlünk és a törökökhöz szegődött, úgy hogy már a vereség veti árnyékát előtérbe. Végre a 40. percben fellélegzünk, a török hátvéd hend- szet vét: tizenegyes! De hiába, mert most meg a változatosság kedvéért Kelemen lövi a labdát a kapu mellé. Végül megváltásként Tóth ügyesen szökteti Patakit, ki a török védelem mellett elhúz és a 42. percben, a 16-osról csodaszép lövéssel kiegyenlít." december 31. „Az itt teljesen szokatlan nagy havazás miatt, a török bajnokcsapat, a Fenerbahcse elleni mérkőzés elmaradt. Este a Alhambra moziban meg­néztük a Galata elleni mérkőzésünkről készült filmet. Mozi után szállónk­ban vártuk meg az új esztendőt. Miután a fiúkon nagyon erőt vett a szilveszteri hangulat, a „vének tanácsa" elhatározta, hogy ha csak kép­letesen is, de megünnepeljük az új esztendőt. Potya vállalta a szakácsné szerepét, s az általa felkent szendvicseket, valamint a szálló tulajdonosa által nagynehezen szerzett 3 decis konyakos üveget a szobalánynak fel­öltözött Kelemen nagy tálcán felszolgálta. A szilveszteri hangulat utánzat így is nagyon jól sikerült. Háromszoros éljent kiáltottunk az FTC-re, s az otthoniakra, majd előkerült Pataki he- . gedűje, Héger lett a kontrás, Kelemen a zongorához ült, a fiúk nótázni kezdtek, s rövid néhány perc alatt tökéletes lett a szilveszteri hangulat. Rövidesen azonban vége is lett, mert a másnapi mérkőzésre való tekin­tettel Bródy 1 órakor az egész társaságot aludni küldte." Ismét végétért egy év, és következett a jubileumi 25. esztendő... 1923. 58

Next

/
Thumbnails
Contents