Nagy Béla: FTC napló 1921-1925
adtak be, mert állítólag támogatták futás közben. Az óvás nem volt helytálló.” A másik FTC-sportoló, Paskál Ignác a 12. helyen végzett, de mégis a díjazott versenyzők közé számított. Ő is kapott egy tiszteletdíjat, amelyet a „legidősebb befutó versenyzőnek” tűztek ki! ★ ★ ★ A kerékpárosok a svábhegyi utakon küzdöttek a hegyibajnokságért. A felnőtteknél nem tudtunk számottevő eredményt elérni, viszont az utánpótlás remekelt: „A két junior futam összevont győztese a várakozáson felül kiválót nyújtó fiatal Witori lett, aki dacára bukásának, klassziskülönbséggel verte ellenfeleit. A fiatal FTC-ista így nemcsak a pályán, hanem az országúton is bebizonyította, hogy a fejlődő gárda legizmosabb tehetségei közé tartozik." november 1. Az MLSZ és az FTC elnöksége Kárpáti Béla síremlékét gyászünnepély ke rétében felavatta. Az MLSZ nevében Hajós Alfréd, az FTC nevében Weisz István emlékezett a jeles sportemberre. november 4. FTC—VASAS 2:2, félbeszakadt! „Az FTC—Vasas mérkőzés már a vége felé járt és a hátralevő hat perctől már csak a legelszántabb drukkerek várták a 2:2 módosulását, amikor alig egy perccel az FTC kiegyenlítő gólja után Takács (Vasas) mintegy 15 méterrel az FTC 16-os vonala előtt nagyszerű labdát kapott és egyedül indult kedvező kilátásokkal az FTC kapuja felé. A helyzet veszedelmes volt és így Hungler és Takács I. (FTC) is rohantak a száguldó Vasas csatárral szemben, sőt oldalról Blum is feléje tartott. A 16-os vonalnál összeütközött a négy játékos, megtorpantak és nagy ívben röpültek be a 16-os területére, Takács (Vasas) Hungler faultjától a földre került. A bíró sípja tüstént megszólalt és szabadrúgást rendelt a 16-os vonalról az FTC ellen. Egy szempillantás alatt ott termett az egész Vasas csapat, még Kutrusz, a kapus is ott hadonászott Schiller bíró orra előtt. A Vasasok óhaja természetesen egy tizenegyesre irányult. A bíró azonban hajthatatlan maradt és a tribünről csak annyit lehetett látni, hogy hosszasabb tárgyalás után Schiller bíró kitépi magát a tömegből és a protestáló játékosok közül kiállította Zatykót, a Vasasok kapitányát és Jelli- neket is. A hangulat ekkor már olyan izgatott volt, hogy méltán tettleges- ségtől is tartani lehetett, amikor látszott, hogy a kiállított Vasas játékosok vonakodnak elhagyni a játékteret. Ekkor Schiller bíró sípjába fújt kétszer és elhagyta a pályát. A játékosok utána, a közönség egy része is betódult a pályára, de a résen levő rendőrség hamarosan rendet teremtett. Szigeti Imre, az FTC alelnöke: Sajnálom, hogy az FTC-pályán ilyesmi történt, különösen, hogy az egyébként szimpatikus Vasas csapat volt az incidens okozója.” Az MLSZ végül úgy döntött, hogy a hiányzó 6 percet november 14-én utánajátsszák a csapatok! Klement Sándor, az FTC ügyintézője: A múltban hasonló eseteket másképp bírált el az MLSZ. A tavalyi MTK—FTC meccs után mindenki sajnálkozott az FTC-n, de kijelentették, hogy aki a bíró ítéletének magát alá 1923. 55