Nagy Béla: FTC napló 1911-1921

1919. őt állítólag megsértette és megdobta — megvert, mire a bíró kiállította. Kropacsek kiállítása, az amúgy is ideges MTK-t még izgatottabbá tette, s alig egy perc múlva már Braun sértette meg a bírót: természetesen kiállítás volt a jutalma. Már csak egy fél perc hiányzott a mérkőzés szabályos befejezéséhez, mikor az izgatott Feldmann sérti meg a bírót, aki látva, hogy nem lehet a mérkőzést simán befejezni, lefújta a meccset." Az FTC e győzelmével az ötödik helyről a negyedikre került.., * december 21. FTC—LITE 3:0 „Az FTC mai szereplésével alaposan megcáfolta azoknak a vélekedését, akik azt mondták, hogy a futballisták a decemberi zimankós időben unottan, fásultan és kedv nélkül mennek bele a mérkőzésbe. Az FTC játékosai ezzel a vélekedéssel ellentétben az UTE elleni mérkőzésen olyan kedvvel és aka­raterővel játszottak, mintha a szezon közepén tartanának és játékukkal a következő hetekre akarnák maguknak a közönség szimpátiáját biztosítani. Az FTC vasárnap a legjobb formáját játszotta ki az őszi szezonban. Igazán nem várta senki, hogy a Népszigeten az FTC 3:0-ra verje meg az UTE-t, melynek ebben a szezonban ez volt a legnagyobb gólarányú veresége, mely egyben az FTC-nek is legnagyobb gólarányú győzelme. És ezt a cso­dát egyetlen ifjúsági játékosnak, a kis Kelemennek a beállítása okozta, aki a legjobb embere tudott lenni a ferencvárosi csatársornak, ötletes, technikás és amellett kitűnően lövő játékos. Reméljük az ő sikere meg­töri az ősi ferencvárosi konzervativizmust és teret enged a csapatban a tehetséges fiataloknak. Rajta kívül a csatársorban Tóth és Pataki is elemé­ben volt. A gólok: a 30. percben Kelemen felhasználva Fogl III. és Knoll félreértését, a köztük levő labdát a gólba helyezi. A második félidő 15. percében Bódis kornerből, majd a 25. percben Tóth Pataki összjáték után ismét Kelemen a gólszerző.” Az FTC ezzel a kitűnő hajrával az utolsó őszi forduló után felkerült a 3. helyre! december 26. Az FTC megrendezte első ökölvívó versenyét! 150 néző jelent meg az A) lelátó alatti tornateremben, s érdeklődéssel figyelte a 19 induló küzdel­mét. Az első FTC-háziverseny győztesei: Berger József (pehelysúly), Pasint Sándor (könnyűsúly), Rózsa Jenő (középsúly). AZ ÉV MÉRKŐZÉSEI LABDARÚGÁS február 16. üllői út: FTC—BTC 3:0 B/244 február 23. Népsziget: FTC—UTE 0:0 B/245 március 2. üllői út: FTC—KAC 2:0 B/246 március 9. üllői út: FTC—BAK 3:0 B/247 március 16. üllői út: FTC—TTC 1 :0 B/248 március 23, üllői út: FTC—33 FC 1 :0 B/249 március 30. Halom u.: FTC—Törekvés 1 :0 B/250 április 13. Határ u.: FTC—III. kér. 4:0 B/251 április 21. üllői út: FTC—MTK 0:0 Húsvéti seri. 87

Next

/
Thumbnails
Contents