Nagy Béla: FTC napló 1899-1910
1909. Az első felköszöntőt az FTC elnöke Springer Ferenc mondta, amely után Bárczy István polgármester emelkedett szólásra: — Mint ennek a fővárosnak polgármestere, az én főtisztviselő barátaimmal együtt büszkeséggel nézek ezekre a férfiakra, akik e dicsőséget a magyar sportnak megszerezték. Büszkeségem még inkább fokozódik, ha arra gondolok, hogy immár a klubnak is tiszteletbeli tagja vagyok, (élénk éljenzés és tapsi), így most már a klubnak dicsőségéből egy rész engemet is megillet. Mindezeknél fogva, amikor szívem mélyéből üdvözlöm az FTC-t, illetőleg azokat a férfiakat, akik ezt a dicsőséget a klubnak és a magyar sportnak megszerezték, poharamat emelem az FTC felvirágoztatására, hogy azokat az eredményeket, amelyeket eddig azzal a kitartó szorgalommal, azzal az erős munkával, összetartással eddig elért, hogy ezeket a jövőben is sikerüljön folytatni. Ez alkalommal különösen emelem poharamat az FTC érdemes elnökére dr. Springer Ferencre (nagy éljenzés!), aki a közéletben lefolytatott eddigi munkásságával bebizonyította azt, hogy minden kulturális, nemes ügy iránt érdeklődik, életének egy jó részét ezen érdekek szolgálatában töltötte el és az ő közhasznú, áldásos tevékenysége ennek a klubnak felvirágzásában is megnyilvánul. Erőt, egészséget, hogy ebben az irányban tovább működve, még sokáig legyen dísze és büszkesége az FTC-nek és a főváros egész közönségének.” (Általános, hosszas éljenzés és ütemes taps!) Ekkor Springer elnök meleg szavak kíséretében osztotta ki a klub csapatának és vezetőjének, Malaky Mihálynak a kiérdemelt 12 db aranyérmet. A feiköszöntők tovább folytak, üdvözlő táviratokat olvastak fel, majd behozták az Ifjúsági Labdarúgó Szövetség ajándékát: egy nagyméretű babérkoszorút ... A lakoma, amely úgy méreteivel, mint impozánságával túlhaladott minden eddig rendezett ilynemű bankettet, csak a késő éjjeli órákban ért véget." 87 Kárpáti Béla Dr. Springer Ferenc