Nagy Béla: FTC napló 1899-1910
1910. következett az FTC elleni mérkőzésük. És a Ferencváros először győzött angol proficsapat ellen! A rendkívüli eseményről, rendkívüli tudósítás számolt be: ..Hétfő. Millenáris pálya. Először az angolok vonulnak ki. Ha ugyan volt olyan idióta, aki az FTC győzelmére tippelt, annak alaposan lelohadt a reménye, mikor az angolok bemelegítésénél egy kapura lövöldözni kezdtek. A legöregebb kapufák nem emlékeznek ilyen csattanó pofonokra. Kigördültek, kizöldültek a ferencvárosiak is. Kezdődik. Bródy mesteré a választás joga. Legalább az első félidőben segít egy kicsit a szél. A játék megindul, a kékek a magyar kapu elé kombinálnak. Egyenlőre nincs baj. Egy—kettőre visszaadjuk a látogatást. Borbás lerohan, de a labda nem árul el veszedelmet. Hálás sóhajok emelkednek: elég korán átjutottunk a félvonalon. Am hamar kiderül, Borbás ismételten lerohanásokat vezényel. Egyik levitt labdáját Kucsera Schlosser alá nyomja, ahonnan a kapuba kerül. (Schlosser: Ez a gól királya lehetett a többi gólomnak, mert alig fért be a kapuba. A megfeszülő háló kiszedte a kapufából a szögeket!) Tíz sgyre kikapunk! — kiáltja valaki a tribünön, amikor újra felállnak. Csak 6:1-re jegyzi meg valaki. Am, hogy ötön felül kapunk, abban mindenki megegyezett. A kékek ugyancsak támadnak, öröm volt a derék Fritz pompás védéseit nézni. De a kiegyenlítés nem maradhat el. Az emberben azonban egyre jobban gyökeret vert az a tudat, hogy a zöld-fehérek eddigi sikere nem vakszerencse. Ezek a fiúk tudnak! Bori megint lerohan és Koródyhoz centerez, jó helyre centerez. A közönség fele ordít, fele a szemét dörgöli, mert hátha csak álmodik, 2:1! Megint mi vezetünk!! Akik az imént még azért imádkoztak, hogy a Ferencváros ne kapjon ki jobban, mint tegnap az MTK, most titkon gyertyákat ígérnek Szent Antalnak, ha a félidő így marad. A jó brittek mindent elkövetnek, hogy ez az óhaj ne teljesüljön. Tegnap úgy játszottak, mint 11 lord, ma pedig, mint 11 matróz. Látván, hogy a magyarok hamar megsántuínak, Fritznek csak a fejét rúgják meg, bogy ne sántuijon. Két izgató, de gyenge lövéssel végződő magyar támadás vetett véget a történelmi nevezetességű félidőnek. Az angolok nyerni akartak, nyerni minden áron, akár erőszakkal is. De hiába hívták segítségül a durvaságot: a meccse! együtt elvesztették a közönség szimpátiáját is. Fehéry bírónak nehéz dolga volt. Nem egyszer kellett tolmács útján rendre utasítani egy-egy dühös profit. Az idegen játékosok dühe átragadt a közülük való taccsbíróra is. Neki nem kellett tolmács. Egyszerűen a lábára rúgott a labdát bedobó magyarnak, ha nem állt arra a helyre, ahová ő szerette volna... Hiába volt minden erőfeszítés. Fritz, Manglitz, Rumbold és a vas fedezet- sor fenntartotta a rohamozó angolokat. Az utolsó tíz perc alatt úgy éreztük magunkat, mint egy iskolás diák az algebra órán. Magunkban számoltunk és azzal vigasztalódtunk, hogy már eldöntetlennél rosszabb nem lehet. Mégis fehérek voltunk, mint a fal, mert a színes tábor ott kavargott a magyar kapu előtt. Olykor valóságos toporzékolás folyt a labda körül, pár méternyire Fritztől. Olykor úgy látszott, hogy a félelmetes kék csatárok a tisztán kapott labdát zúgva lövik a hálóba, ám a keltő pillanatban mindig « nyakukon termett egy-egy zöld-fehér inges. Be szépen hangzott Fehéry sípja, mikor lefújta ezt az emlékezetes meccset! A játéktér pár pillanat alatt megtelt ujjongó sokasággal. Fritz, a nap hőse a tömeg vállán jutott az öltözőbe. Háta mögött frenetikus taps közt kibontanak egy zöld-fehér lobogót. A Ferenváros itt ujjongott a Millenárison. 5—7-ig üres volt a Mester utca környéke." Az FTC története pedig gazdagabb lett egy felejthetetlen eseménnyel. Egy „aranybetűs" eseménnyel, a tanítvány először győzte le a mestert! 96
