Nagy Béla: FTC napló 1899-1910
1905. ellenértékűi a mérkőzés elvesztéséért. Az MLSZ vizsgálata ezt bebizonyította, s mindhárom játékost örökre eltiltotta. A mérkőzés eredményét azonban jóváhagyta, így a Postás veretlenül, 2 pont előnnyel megnyerte a bajnokságot. Ezzel az ügyet mindenki lezártnak tekintette. A Főv. TC egyik eltiltott játékosa Roócz Ernő azonban 1906 tavaszán a Postás vezetőit is vesztegetéssel vádolta. Ennek az lett a vége, hogy a Postás —Főv. TC mérkőzés eredményét az MLSZ megsimmisítette és mindkét csapatot vesztesnek nyílvánította. Ezzel a Postásnak és az FTC-nek azonos lett a pontszáma, a gólarány szerint azonban már az FTC került az élre! így bár a Postás a pályán egyszer sem szenvedett vereséget, mégis át kellett engednie a bajnoki címet az FTC-nek. ★ ★ ★ Az év utolsó napjaiban nyilvánosságra hozták az országos úszóranglistát. A fradisták nagy örömére a rangsor így kezdődött: 1. Váczi Imre, 14 elsőhely, 2 másodikhely, 0 harmadikhely. Még egy ferencvárosi ászát találunk az élmezőnyben, Donáth Leó a 15. helyen végzett (6 első, 5 második, 6 harmadik helyezés). Az ifjúsági versenyeken kiválóan szerepelt egy Schlosser Imre nevű diák is. Pár évvel később a legünne- peltebb magyar futballista lett... AZ ÉV MÉRKŐZÉSEI 1905. LABDARÚGÁS: február 19. Soroksári út: FTC— UTE 2:0 B/44 március 5. Margitsziget: FTC—MAC 2:0 B/45 március 12. Lágymányos: FTC—33 FC 3:0 B/46 március 19. Soroksári út: FTC—Vienna 1 :0 N/15 március 25. Lágymányos: FTC—MTK 2:2 B/47 április 2. Margitsziget: FTC—Postás 0:0 B/48 április 30. Soroksári út: FTC—Főv. TC 3:0 B/49 május 7. Millenáris: FTC—MUE 5:2 B/50 május 14. Amerikai út: FTC—UTE 3:0 EZÜSTLABDA május 21. Népsziget: FTC—MAFC 14:0 B/51 június 1. Margitsziget: BTC—FTC 3:1 EZÜSTLABDA június 11. Millenáris: FTC—Sparta 3:2 N/16 szeptember 17. Népsziget: FTC—UTE 3:1 B/52 szeptember 24. Soroksári út: FTC—Postás 1 :1 B/53 október 15. Soroksári út: FTC—MAC 3:1 B/54 október 29. Soroksári út: FTC—MUE 12:0 B/55 november 5. Amerikai út: FTC—Főv. TC 3:3 B/56 november 19. Soroksári út: 33 FC—FTC 2:1 B/57 november 26. Millenáris: FTC—MTK a 2 pont FTC-é B/58 AZ 1905. ÉVI BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE: 1. Ferencvárosi Torna Club 16 11 4 1 54:12 26 2. Postás 16 11 4 1 33: 9 26 3. Magyar Testgyakorlók Köre 16 10 3 3 55:11 23 4. Újpesti Torna Egylet 16 8 2 6 35:22 18 5. Magyar Atlétikai Club 16 8 1 7 40:19 17 6. Fővárosi Torna Club 16 4 4 8 29:30 12 53