Nagy Béla: FTC napló 1899-1910
FTC—BEAC 5:1 „Az idei első matchnek a legszebb idő kedvezett, a pálya rossz talaja azonban rendkívül hátrányára volt a játéknak. A BEAC agyagos pályája ugyanis az esős időben tartott legutolsó mérkőzésről telemaradt mély lábnyomokkal, ezeknek megfagyott rögein azután kiszámíthatatlanul ugrált a labda. A mérkőzésnek barátságos jellege volt, s talán éppen ezért engedte meg magának a BEAC, hogy idegen csapatok játékosait is beállítsa csapatába, kik úgy a támadásban, mint a védelemben főerősségüket képezték, mert Halrnay (MUE) csinálta az egyetlen goalt, Durand (MFC) pedig mint back, sok sikerrel és buzgón védte a BEAC kapuját. Az 5:1-es eredmény körülbelül kifejezi a két csapat támadásainak arányát és az FTC határozott fölényét. Az első félidő 3:1, a második 2:0 eredménnyel végződött. Ez eredmény realitását nagyon hátráltatta a bíró gyakorlatlansága és határozatlansága; egyúttal igazolva azt a helyes elvet, hogy bármily erősnek érzi is magát valamely csapat sohasem fogadjon el olyan bírót, aki az ellenfél tagjai közé tartozik, mert az ilyen bíró, ha még oly tisztességes szándékkal bíráskodik is, a legtöbb esetben az idegen csapat húzza a rövidebbet." március 6. Az FTC 4. közgyűlését ekkor tartották, mivel a február 13-ra hirdetett közgyűlés a kevés megjelenő tag miatt nem volt határozatképes! Az új közgyűlésen elnökké dr. Springer Ferencet választót.ák. A két alelnök dr. Keöncs Boldizsár és Vajda Károly lett. Munkájukat egy 40 (!) tagból álló választmány segítette. március 16. Ezen a napon érdekes mérkőzésre került sor. Az FTC először játszott nemzetközi díjért, igaz egyenlőre csak magyar csapat ellen. A monarchia legjobb csapatai résztvehettek a bécsiek Challenge Cup-jén. A csapatok azonban először a hazai találkozókon küzdöttek meg a döntőbejutásért. Az FTC első ellenfele a Bp. SC volt. Idézzük a mérkőzésről írt tudósítást: FTC—Bp. SC 3:1. „A játékosokat sem a szél, sem a nap, sem eső nem akadályozta munkájukban így teljes tudásukat fejthették ki, minélfogva az érdekesnek ígérkezett match tényleg szépen indult, mindkét csapat nagy fürgeséggel és szép összjátékkal igyekezett a győzelmet kivívni. Ha az FTC fölénye állandóan látszott is, mit az első félidő eredménye 3:0 is mutat, mindazon által a játék elég változatos volt, mert a Bp. SC is kivette részét többször a támadásból. A második félidőben a többször és veszélyesebben támadó fél ismét az FTC, most azonban az ellenfélnek rendkívül szépen védő kapusa vagy ha ő nem, a balsors a legbiztosabbnak látszó goalokat is meghiúsítja, míg végre egy szép kombinációval keresztülvitt támadás után újra bent van a labda a Bp. SC kapujában, ezt azonban a bíró off sidenak minősíti. Ettől fogva a Bp. SC folytonosan off side és fault kiabálásokkal igyekszik terrorizálni a bírót, sőt ha nem ítél teljesen a kívánságuk szerint, alkudoznak, civakodnak vele s ebben a nézőközönség közt álló klubtársaik teljes kórusa kíséri őket, amellett iassankint úgy átcsapnak a durva játékba, hogy a jóízlésű közönségnek az a része is, mely előbb még élvezettel nézte az ő játékukat is, teljesen ellenök fordul és elítéli őket, s több játékosuk kiállítását követeli a bírótál. A játék végefelé tagadhatatlanul izgalmas pár másodpercig tartó kapu előtti támadás meghozza a Bp. SC egyetlen goalját." március V. Az FTC fennállásának legnagyobb veresége: Oxford FC—FTC 16:0! 1902. január 5. 23