Nagy Béla: FTC napló 1899-1910

Az FTC „őskorát" mivel is zárhatná a krónikás, mint az első nagy ered­mények összesítésével és egy megható búcsú felidézésével. Az FTC első év­tizedében szám szerint ugyan kevés bajnoki címmel büszkélkedhet, mégis ha a korabeli viszonyokat nézzük, arányba állítjuk a többi hasonló korú egye­sület eredményeivel, a fradisták szinte szenzációs „startot" vettek. Országos egyéni bajnokságot igaz csak egy sportolónk ért el — Manglitz Ferenc, gya­loglásban — de a csapatsportok már óriási sikereket hoztak. Gondoljuk csak el, hogy az FTC labdarúgói a 28. bajnoki mérkőzésük után már, mint aranyérmes csapat hagyták el a küzdőteret! Tíz bajnoki ki­írásbál ötször az első helyen végeztek! Ugyancsak ötször győztek az Ezüst­labda vándordíj döntőjében, és ezzel végleg megnyerték az első magyar labdarúgó vándordíját! Azonban nemcsak idehaza, hanem külföldön is felhívták a figyelmet a magyar labdarúgásra. Az FTC vált az első „idegen" csapat amelyik Bécsből elhozta azt a vándordíját (Challenge Cup), amely szinte egyenértékű volt az osztrák bajnoki címmel! A másik „aranycsapat" a vízben játszott. Vízilabdázóink a kezdeti ne­hézségek után szinte egy év alatt, „végigverték” Európa akkori híres csapa­tait és ezzel ölindították a magyar vízilabda sportot a sikerek útján. A kiváló eredmények mellett a sport népszerűsítéséért, megismerteté­séért rendkívül sokat tett a fiatal Ferencvárosi Torna Club. Természetesen ez­zel az FTC is rövid idő alatt hallatlan népszerű lett. Ezrek tódultak mérkő­zéseire akkor, amikor még sokszor csak százakban mérték a nézőszámot. A Soroksári úti pálya, majd a bérleményként használt Millenáris is szűknek bi­zonyult. Új sporttelep után kellett nézni, s a nagy építkezés a klub vala­mennyi erőit megmozgatta. Mindenki türelemmel várta az új, modern sta­dion elkészültét, átadását. Mégis amikor a régi Soroksári úti pályán az utolsó mérkőzésre sor ke­rült, sokan könnyes szemmel távoztak a régi otthonból. Érthető volt megha­tottságuk, hiszen ezen a pályán az ősfradisták sok szép emléket átéltek. Azzal, hogy az FTC elköltözött a Soroksári úti pályáról, lezárult egy sza­kasz egyesületünk életében, lezárult az FTC „őskora” ... 107

Next

/
Thumbnails
Contents