Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)

VIII. Függelék. A városi múzeumok föladatai és a Fővárosi Múzeum (1913)

egy terembe csak egy, lehetőleg rövid korszak tárgyait helyezzük, vagy egyetlen mester és iskolája műveit, vagy egy vidék vagy ország alkotásait? Egykorú bútorzat, berendezés, dekoráció, forma abba az illúzióba ringathatja a nézőt, hogy visszahelyezték a korszakba, hogy megelevenedett az egész régi világ, amelynek emlékeiben gyönyörködni szeret.

Ez az interieur-elv és a városi múzeumoknak különösen sok okuk van arra, hogy nagy figyelemmel legyenek iránta. Mert maguk a városi múzeumok is jórészt ugyanannak az otthonias érzésnek köszönhetik nemcsak keletkezésüket, hanem fejlődésüket és gyarapodásukat is. A környezeti érzés ment meg száz és száz városi emléket attól, hogy a nagy és gazdag országos vagy magángyűjtemények magukhoz ne ragadják, hanem meghagyják a városban vagy vidéken, amelyhez tartoznak; és ennek köszönhetnek a városi múzeumok számtalan, kölcsön vagy ajándékul a nagy gyűjteményekből átengedett helyi emléket, amelyeket ezek vezetői jobb helyen éreznek régi hazájukban. És ezenkívül is valószínű, hogy épen a városi múzeumok kiváló fényes darabok nélkül gyakran szűkölködő anyaga a korhű és intim környezetben, együttesen jobb hatást tehet, mint nagy termekben elszórtan, egyen- kint.

Az interieurök őszintesége

Magától értetődik azonban, hogy az őszinteség követelménye az interieurökkel szemben még nagyobb erővel lép föl, mint a múzeumokkal szemben általában. Meg kell kívánnunk először is azt, hogy valóban az otthoni házi kultúrát szemléltessék, ne általános sematikus típusokat vagy véletlen epizódokat. Másodszor azt, hogy ne csak művészetileg, stílustörténetileg legyenek igazak, hanem gazdaság- és erkölcstörténetileg is. Vagyis ne akarják az

650