Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)

V. Irodalommal és munkásképzéssel kapcsolatos cikkek és tanulmányok

ték ki az eszményeket és a hozzájuk vezető utakat. Írásaik tele voltak a humanizmus, az emberszeretet, a testvériség, az egyetemesség, a nemzetköziség, a tudomány, a belátás, a munka, az alkotás dicséretével és ajánlásával; és az európai műveltség kritériuma az volt, vallotta-e valaki ezeket az eszményeket, mint a tudományos megismerés posztulátumait, vagy sem.

De: „nem elegendő tudni, alkalmazni is kell; nem elég akarni, cselekedni is kell” — mondja Goethe. Minél nagyobb igényekkel lép fel egy elmélet, a társadalmi történés minél mélyebb rétegeit, nagyobb körét vagy távolibb irányait akarja megmagyarázni, annál inkább kell megkövetelnünk képviselőitől, hogy a társadalmat megrázó nagy események viharaiban elméleteikkel megegyező cselekvés példájával bizonyítsák be azok igazságát és alkalmazásukra való hivatottságukat.

A háború kitörése volt az a legnagyobb esemény, amely az intelligencia vezetőszerepének elméletét az élet próbája alá vetette. Soha csúfosabb veresége az észnek, az értelemnek, mint ez!

Európaszerte a háborús örjöngők, babonázók és meg- babonázottak, uszítok, kémkeresők, hazaárulásszimatolók és egyéb eszükvesztett extátikusok első soraiban kik járták a legvadabb vitustáncot, ha nem az intellektuálisok! Akik egész életükben az ész és a megismerés fölényét hirdették; akik egyedül magukat tartották hivatottaknak, hogy az ösztönei által kormányzott tömeget az értelem mutatta utakra vezessék; akik a logikailag leg- kifogástalanabb gondolatrendszereket építették föl az emberiség harmonikus életrendjének lehetőségéről, szükségességéről, kényszerűségéről: —• hányat láttunk akkor együtt fetrengeni a tömegekkel a legkezdetlegesebb szenvedélyek ősi mocsárában, hányat, aki hideg számítással, de még többet, aki szolgalelkű gyávaságból vagy

600