Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)

V. Irodalommal és munkásképzéssel kapcsolatos cikkek és tanulmányok

átérzéseinek tömege és intenzitása. Azt is lehetne mondani: az alakítás erején mérem meg, hogy milyen művész valaki: tárgyain azt mérhetem, hogy milyen ember. És mivel azt tartjuk, hogy az ember fogalmában is van fejlődés, viszont a művész az emberi közösségből kiszakítva el sem képzelhető: anyagából, tárgyaiból arra következtethetünk, hogy a művészben megvannak-e az emberinek azok az attribútumai, amelyek nélkül nem lehet nagy művész? Átfogó értelem, a nagynak, a világot mindenkor mozgatónak átértése, szeretete, tisztelete?

Quod erat demonstrandum? Mire való volt az egész vita? Én az ellen az esztétika ellen írtam cikket, amely a művészeti értéket, a tárgyon méri. Szidja a szocialistát: jó költő — mondja a konzervatív esztéta. Dicséri az istent: jó költő — mondja a vallásos esztéta. A szocializmust magasztalja: jó költő — mondja Bresztovszky Ernő. Vagyis: első a tárgy, az írás, a világnézet. Azt írtam én ezzel szemben, hogy mindegy, milyen ember, és miről ír? Idézetem, de egész cikkem bizonyítja, hogy nem.

2. Azzal a tíz év előtti mondásommal, hogy ,,a munkásosztálynak idejekorán kell lelkileg hozzáalkalmazkodnia a jövő rendhez”, semmikép sem ellenkezik az a mai nézetem, hogy sajátos, a munkásosztály osztályjel- lege által meghatározott művészet nincs és nem lehetséges. Miként a művészet első kritériumának a formát, a színeket, az alakító képességet, a kifejezésmódot tartom, csak azt kérdezhetem: folynak-e a proletárság gazdasági és társadalmi helyzetéből és egyéniségéből új, sajátos formák, színek, új kifejezésmód? A logika és a tapasztalás szerint: nem (ha csak a futurizmust nem tartják művészetnek). A művészeti fejlődés ugyanolyan

567