Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)

Kőhalmi Béla: Szabó Ervin a könyvtáros

Pécsett, szembeszáll az uniformizált műveltség gondolatával: „A pedagógusok és politikusok — írja —, .akik a nemzeti műveltség egységéről beszélnek, célt látnak ott, ahol csak eszköz van. Nem egységes műveltség csinálódik, hanem csak egységes művelődési intézmények”, s ebből a nézőpontból a könyvtárak sem jelentenek mást, mint hogy alapjai a közös műveltségnek, a fegyverek egyenlősége magasabb fokú. A könyvanyag megválogatása kérdésében itt is megismétli, éppoly megalkuvás nélküli módon, mint Pécsett, hogy a nyilvános könyvtáraknak csak egy feladatuk van: a legtöbb embernek a legjobb könyveket közvetíteni s hogy minden egyéb tendencia, amelyet némelyek a népkönyvtárak működésébe bevinni próbáltak, csak hivatásuk teljesítését hátráltatta vagy éppen lehetetlenné tette.

Az új könyvtár anyagának fejlesztése dolgában korlátozó elvek felállítását kívánja és ez a része a tanulmányának — sajnos mind a mai napig aktuális maradt. Az új könyvtárnak általános könyvtárnak kell maradnia. „De mint tudjuk — írja — az általános könyvtárak összetétele is igen különböző”. Ha Budapest összes tudományos könyvtárainak dotációja együttvéve sem akkora, hogy a tudományok haladását csak annyira is nyomon kövessék, mint a bécsi egyetemi könyvtár egymaga, amely pedig a világ húsz legjobban dotált könyvtárai közt éppen az utolsó helyen áll, — az ésszerűség azt kívánja, hogy Frankfurt a. M. példájára — általános jellegük megóvása mellett kölcsönösen határolják el munkakörüket. Itt helyezte el Szabó Ervin tervének azt a sarkalatos alaptételét, hogy az új könyvtár központjának, az ú. n. reference library-nak társadalomtudományi könyvtárnak kellene lennie, hiszen „a régi könyvtárak inn