Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)

II. A Fővárosi Könyvtárral kapcsolatos cikkek és tanulmányok

A fővárosnak már most is van, (ha új keletű is, de elég nagy államtudományi könyvtára, amely hamarosan hé­zagpótló intézménnyé lett. A tudományok fejlődése okozza, hogy a régi könyvtárak inkább a régi, humanisz­tikus tudományok irodalmával vannak fölszerelve és haj­landóságuk is ezek irányába vonzza őket; a sokkal fiata­labb, de mind nagyobb szerepet játszó társadalmi tudo­mányokkal nehezen tudnak megbarátkozni. De ha akar­nák is, nem tehetnék csekély dotációjukkal, amely arra is bajosan elegendő, hogy régi készleteiket kellően fejlesz- szé'k. Hogy ezt a hézagot kitöltötte: a Fővárosi Könyvtár már ma fontos funkciót teljesít a budapesti könyvtárak sorában. Természetes az is, hogy az új nyilvános könyvtár meg­alakításánál másból, mint a fővárosnak már ma 80,000, addig bizonyára majd 100,000 kötetet számláló gyűjte­ményéből kiindulni nem lehet. S így már ez a tekintélyes államtudományi könyvkészlet is előre megszabja az új könyvtár kidomborodó jellegét­Mindezek alapján azt hisszük, hogy az erők célszerű fölhasználása és a helyi szükségletek irányába eső korlá­tozás volna, ha a fiókok általános jellegének csorbítatlan megóvása mellett az új könyv­tár központja csak a társadalmi tudományok — és ter­mészetesen határtudományaik terén törekednék oly teljességre, hogy a szakemberek és kutatók igényeit is kielégíthesse; s bár az irodalom egyéb ágait sem hanya­golná el, sőt ezek irodalmával szükségkép gyarapodnék, (minthogy a fiókoknak időről-időre kicserélt anyaga kell, hogy a központba visszakerüljön) — azokban az elsőbb­séget a régi tudományos könyvtáraknak engedné át. Csak az ezután talán létrejövő munkamegosztás a tudományos könyvtárak közt, és azonkívül a gyakorlat alapján lehet majd pontosan megállapítani a társadalmi 237

Next

/
Thumbnails
Contents