Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)

I. A könyvtári munkával foglalkozó cikkek és tanulmányok

sából” és ennek és az Orsz. Főfelügyelőségnek kiadásában, amely nyíltan vallja: „A népkönyvtárnak csupán egy célja, egyetlen természetes feladata van: jó, minden irányzatosság nélkül összeválogatott könyvanyaggal a nép minden rétegét nemesen elszórakoztatni s magasabb művelődésre vezetni” (25. 1.). Valóban, egyebet mi sem mondtunk s nem is akartunk: örülünk, hogy az akkor legenyhébb jelzővel hazaárulónak bélyegzett vélemény íme hivatalos vélemény lett.

Egyébként is Gulyás Pál könyve minden tekintetben lépést jelent a magyar könyvtárügy fejlődésében. Ritkán siklik le az idézetünk által jellemzett elvi alapról s ezen az alapon a népkönyvtárak szervezése és kezelése körül fölmerülő minden kérdésre rendszeres és kimerítő választ ad. Sok magárahagyott, tapogatózva kísérletező, de sajnos többnyire az olvasók kárán okuló könyvtárkezelő nyer majd megbízható vezetőt könyvében.

Az első fejezetben a népkönyvtárügy fejlődését és mai állását ismerteti. A szakembert az untig ismert külföldi történetnél jobban érdekli az, amit a magyar népkönyvtárügy fejlődéséről mond. Megtudjuk, hogy Magyar- országon az Emke volt az első testület, amely, 1885-ben, népkönyvtáraknak társadalmi eszközökkel való felállítását programjába vette. Követték a többi kultúregyletek és helyi egyesületek is, melyek közt legeredményesebb a temesvár-józsefvárosd polgári olvasóegylet, mely 7088 kötetnyi anyagával 50.388 kötetes forgalmat ért el 1907- ben. 60.000 lakóval bíró városban ez igen szép, de bizony igen kivételes eset. Mit várhatunk azonban, amikor a magyar községek 1908-ban összesen 4618 koronát áldoztak népkönyvtári célokra. Az összes magyar községek! De miért is tennék kicsi falvak vagy városok! Hisz „maga a főváros egyáltalán semmit sem áldoz népkönyvtárakra, mert azt csak nem tekinthetjük áldozatnak, hogy egyik8 Szabó Ervin — 14

113