Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)

I. A könyvtári munkával foglalkozó cikkek és tanulmányok

sából” és ennek és az Orsz. Főfelügyelőségnek kiadásá­ban, amely nyíltan vallja: „A népkönyvtárnak csupán egy célja, egyetlen természetes feladata van: jó, minden irányzatosság nélkül összeválogatott könyvanyaggal a nép minden rétegét nemesen elszórakoztatni s magasabb művelődésre vezetni” (25. 1.). Valóban, egyebet mi sem mondtunk s nem is akartunk: örülünk, hogy az akkor legenyhébb jelzővel hazaárulónak bélyegzett vélemény íme hivatalos vélemény lett. Egyébként is Gulyás Pál könyve minden tekintetben lépést jelent a magyar könyvtárügy fejlődésében. Ritkán siklik le az idézetünk által jellemzett elvi alapról s ezen az alapon a népkönyvtárak szervezése és kezelése körül fölmerülő minden kérdésre rendszeres és kimerítő vá­laszt ad. Sok magárahagyott, tapogatózva kísérletező, de sajnos többnyire az olvasók kárán okuló könyvtárkezelő nyer majd megbízható vezetőt könyvében. Az első fejezetben a népkönyvtárügy fejlődését és mai állását ismerteti. A szakembert az untig ismert kül­földi történetnél jobban érdekli az, amit a magyar nép­könyvtárügy fejlődéséről mond. Megtudjuk, hogy Magyar- országon az Emke volt az első testület, amely, 1885-ben, népkönyvtáraknak társadalmi eszközökkel való felállí­tását programjába vette. Követték a többi kultúregyletek és helyi egyesületek is, melyek közt legeredményesebb a temesvár-józsefvárosd polgári olvasóegylet, mely 7088 kötetnyi anyagával 50.388 kötetes forgalmat ért el 1907- ben. 60.000 lakóval bíró városban ez igen szép, de bizony igen kivételes eset. Mit várhatunk azonban, amikor a magyar községek 1908-ban összesen 4618 koronát áldoz­tak népkönyvtári célokra. Az összes magyar községek! De miért is tennék kicsi falvak vagy városok! Hisz „maga a főváros egyáltalán semmit sem áldoz népkönyvtárakra, mert azt csak nem tekinthetjük áldozatnak, hogy egyik­8 Szabó Ervin — 14 113

Next

/
Thumbnails
Contents