Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Nyilvános könyvtárhálózat alapítása (1910-1914)
január—februárjában kísérletet tettek modern vaspolcosrendszerű könyvállványok beszerzésére (Szabó Ervin már 14 évvel korábban ilyeneket állíttatott be a Kereskedelmi és Iparkamara székházában reábízott könyvtárba), de erre már nem kaptak fedezetet úgy, hogy kénytelenek voltak a részben modernizált fapolcrendszerű raktári állványokkal beérni. Az átalakítási munkálatok 1914 februárban kezdődtek, úgyszólván az iskola kiköltözésének másnapján és a vezető főmérnök igyekvése folytán, amelyet előterjesztéseiben, jelentésében Szabó Ervin többször is kiemelt, rövid három héten belül nagyjából véget is értek. Sor kerülhetett a költözködésre, melynek legnagyobb problémáját a könyvek átszállítása okozta. A százezernyi könyvtömeg szállításához Erdélyi Páltól, a kolozsvári Egyetemi Könyvtár igazgatójától kapott segítséget Szabó Ervin. Erdélyi Pál 100 könyvprést kölcsönzött az intézménynek (a kölcsönzött présekből utóbb 20 darab vételére ajánlott tett a könyvtár). A költözködés 1914. március 16-tól április 12-ig folyt és azt Mautner Károly szállító végezte 33 fedett és két nyitott teherkocsi-rakománnyal. A 80 000 kilós rakomány háromnegyed részét tették ki a nyomtatványok. Az anyagot úgy készítették elő a szállításra, hogy az két héttel a költözködés befejezése után már használható volt. 1914. május 1-én nyílt meg új „ideiglenes” otthonában a könyvtár, amely a Károlyi utcai iskola földszintjét és csaknem egész emeletét, nagyrészt hátsó traktusát is elfoglalta. Az épület I. emeletének legvilágosabb, legtágasabb termeit, amelyek a Károlyi kertre néztek, tartották fenn az olvasóknak, a reáliskola felé eső szárnyon kapott helyet a raktár (az emeleten, a földszinten és a pincében). A külön könyvolvasóterem 48 személy befogadására volt alkalmas, a folyóirat olvasóban 11 ülőhelyet biztosítottak, mellette helyezték el a titkári szobát, az irodát és az igazgatói szobát. Az I. emelet másik végében az olvasóteremhez katalógusokkal felszerelt kölcsönző és a reference-könyvtáros szobája csatlakozott. Az udvari traktuson a főkönyvtáros munkahelyén kívül külön helyiségeket kaptak a nagyobb gyűjtemények, a Budapesti- és a röpiratgyűjtemény, a fiókkönyvtárak központja. Önálló helyiségekben dolgozhattak a katalogizáló, az osztályozó, a rendelő munkatársai, emellett a gyakornokok és a segéd- személyzet számára is megfelelő szobákat bocsátottak rendelkezésre. A földszinten a kapus lakásán kívül a házi könyvkötészetet, egy nagyobb előadótermet, (mely nem soká történelmi nevezetességű találkozók színhelye lett), a ruhatárat és a mintakönyvtárnak tervezett 1. számú fiókkönyvtárát helyezték el. „Örömünk telik a helyiségek ilyetén részletes felsorolásában” — jegyezte meg Szabó Ervin az épület leírását tartalmazó jelentésében1, ugyanő azonban már korábban jelezte, hogy bár az épület „az eddigiekhez képest óriási haladás ugyan, de korántsem alkalmas arra, hogy a könyvtár fejlődését hosszabb időre biztosítsa”.2 Akkor még mindig remélte, hogy „csak 2—3 esztendőről van szó”. De az 1914 nyarán kirobbantott világháború megértette vele, hogy a könyvtár sorsa hosszabb időre kapcsolódik a Károlyi utcai volt iskola- épü lethez. Arra talán mégsem gondolt, hogy a két-három évből tizenhét nehéz esztendő lesz és hogy eközben végleg füstbe fog menni az önálló könyvtárpalotáról szőtt álom. 1914 tavaszán Szabó Ervin és hívei még annál nagyobb reménykedéssel nézhettek a jövőbe, mert nemcsak a Károlyi utcai elhelyezés könnyített az intézmény sorsán, hanem ekkor már jogos büszkeséggel írhatták az épület homlokára azt a címet, amelynek használatát még a könyvtár naggyá fejlesztését jóváhagyó (fentebb részletesen ismertetett) 1392/1911-es közgyűlési határozat tette lehetővé: „Városi nyilvános könyvtár”. Szabó Ervin ezt a megtisztelő címet csak akkor kívánta alkalmazni, amikor már a könyvtár valóban magára öltötte a nyilvánosság jellegét, ez pedig csak az első kerületi könyvtár időközben történt átadása, (amellyel alább foglalkozunk) és az átmenetileg bezárt központi gyűjtemény megnyitása után következettbe. 1913 december legvégén nyílt meg a könyvtár első közművelődési fiókja, 1914. május 1-én a most már központi könyvtárrá előlépett anyaintézet. Valójában mégis már a tizes évek elejétől nevezhetjük az utóbbit központnak, ugyanis a fiókhálózat létesítésére vonatkozó tervek már 1911—1912-ben elkészültek. A KÖZPONT GYÖKERES ÚJJÁSZERVEZÉSE (1910—1914) Az áhított könyvtárpalotából semmi sem lett, de az a körülmény, hogy 1910-től a háború kitöréséig a buktatók ellenére számoltak ennek a reprezentatív otthonnak a megépítésével, a múltban nem tapasztalt nagyvonalúságra késztette Budapest hatóságait a könyvtár központi gyűjteményét illetően. A nagy88 1 Uo. 2 A Budapesti Városi Könyvtár Értesítője 1914. 186. hasáb.
