Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Az előkészület évei (1904-1909)
foglalták el a könyvtár használói között. 1909-ben pedig a harmadikra szorultak és ennek megfelelően a könyvtári állomány egyes szakjainak használatában csökkent a városügyi irodalom forgalma, amely 1909- ben (messze a társadalomtudományi irodalom mögött) már csak a negyedik helyet foglalta el. Lássuk a főbb foglalkozási kategóriák számadatait: Év Törv. hat. tag és főv. tisztv. Főisk. halig. Középisk. Szakisk. tanuló író, hírlapíró Ügyvéd ügyv. jel. Magántisztv. Bérmunkás 1907 1075 1106 404 378 169 297 361 1908 884 1127 585 383 765 270 225 1909 1072 1745 754 735 1456 664 284 A kilencszázas években, mint ismeretes, minden korábbinál jobban kiütköztek a magyar társadalom válságjelei és a politikai-társadalmi-gazdasági válság ily nagyfokú kiéleződése idején a magyar értelmiség jobbik része is fokozott érdeklődéssel kereste a kor bonyolult kérdéseire választ Ígérő irodalmat, ilyent pedig szinte egyedül a fővárosi könyvtár társadalomtudományi anyagában talált. Alább látni fogjuk, hogy a tizes évektől kezdve egymásután érik Szabó Ervint a súlyosabbnál súlyosabb reakciós támadások a fővárosi könyvtár társadalomtudományi gyűjteménnyé való kifejlesztése miatt és a vádak között minduntalan ismétlődik, hogy a „szocialista” könyvtárt építő Szabó Ervin az általa vezetett gyűjteményt az értelmiség „felforgató” elemei, szocialisták, galileisták, fiatalok, szabadgondolkodók, radikálisok, szabadkőművesek stb. gyülekezőhelyévé, egyszersmind szellemi fegyvertárává tette. Az akkori hivatalos Magyarország előtt súlyos vádaknak minősülő megállapításokat mi természetesen ellenkező előjellel értékeljük és ha igazak voltak, úgy azokat a forradalmi Szabó Ervin könyvtárpolitikája javára írjuk. A reakció vádjainak volt alapja. Az ajándékozók névsoraiból: (Bolgár Elek, Harrer Ferenc, Kunfi Zsigmond, Madzsar József, Pikier J. Gyula, Wildner Ödön szerepelnek bennük többek között)1 és olyan dokumentumokból, amelyekben a késedelmes kölcsönzőket szólították fel (valamennyi 1908-ból való, könyvek visszahozatalára hívnak fel) rekonstruálható néhány olvasó neve. 1908 március 1-én például Szende Pált, a neves haladó publicistát és politikust szólították fel, hogy egy Jászi Oszkár részére kölcsönzött könyvet szolgáltasson vissza.2 Bresztovszky Ernőt, az ugyancsak jótollú szociáldemokrata publicistát és irodalomesztétát 1908 szeptember 25-én hívták fel több lejárt könyv sürgős visszahozatalára.3 Egy harmadik (1908 november 23-i keletű) intés a nem sokkal előbb még a könyvtárnál működött Faber Oszkárnál sürgette meg féltucat munka visszahozatalát.4 Persze képtelenség még feltételezni is, hogy a könyvtárolvasók sorába lépő tízezernyi új olvasó mind a haladó, vagy forradalmi körökből került volna ki. Valószínű, hogy ezek a rétegek csak a kisebb hányadát tették ki a közönségnek. Jelenlétük mindenesetre azt bizonyítja, hogy a könyvtár valóban betöltött politikai szerepet. A gyűjtemény a kor által felvetett kérdésekre választ kereső közönség kielégítésén túlmenően, mint erre többször is utaltunk, technikai felszerelése, olvasószolgálata folytán a politikailag közömbösebb rétegeket is kezdte magához vonzani és az olvasóforgalom tekintetében csakhamar a főváros régi nagykönyvtáraival (Széchenyi, Akadémiai, Egyetemi Könyvtár) is versenyre lépett. Az olvasók toborzásáért folytatott versenyt azonban egyelőre messzemenően korlátozni kellett mégpedig egy olyan nyomasztó körülmény miatt, amely az intézmény egész történetét végigkísérte és kíséri még ma is: a helyhiány folytán. 1 L. a könyvtár 1907—1909-es Értesítő-it. 2 Irattár. Nyilvános szolgálat 1904—-1909. 3 Uo. Bresztovszky Ernő könyvtartozásának rendezése az egyetemes könyvtártörténetben is szinte páratlan epizóddal ért véget: az 1920-ban elhunyt Ernő fivére, Bresztovszky Ede félszázaddal az 1908-as kölcsönzés után, (pontosan 53 évvel később), 1961-ben juttatta el egy levél kíséretében a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központjába a fivére által egykor kölcsönzött könyvek egyikét. A régesrég elvesztettnek tekintett munkát, amelyen még ősrégi könyvtári jelzések voltak, azzal a megjegyzéssel adta vissza Bresztovszky Ede, hogy fivére emlékét akarta tisztázni a kölcsönzési ügyben, mert úgy hiszi, hogy a könyvtartozásról feljegyzés maradt a könyvtárban (ebben igaza is volt a levélírónak). Mentségül felemlítette: valószínűleg azért maradt elhunyt fivérénél a kölcsönzött könyv, mert annak viszonya utóbb elhidegült Szabó Ervinnel (?). Az esetet a Könyvtáros című lap 1961-es évfolyama is megörökítette. ‘ Uo. 72
