Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Másfél évtizedes hanyatlás (1930-1944)
1670 napot, 1942-ben 3365 napot szolgáltak. Már 1941 elején, tehát még Magyarország tényleges hadba- lépése előtt állt elő olyan helyzet, hogy az Andrássy úti fiókot személyzethiány miatt rövid ideig a közönség előzetes értesítése nélkül be kellett zárni. Erre hivatkozva kérte 1941. február 3-i előterjesztésében az igazgató, hogy újítsák fel a státuszrendezés előtti időkben alkalmazott gyakornoki rendszert, ami semmilyen kötelezettséget sem róna a fővárosra. Javasolta, hogy néhány gyakornokot meghatározott időtartamra, másodnaponként délután, a hálózatban teljesítendő 4 órás szolgálatra napi 3,60 pengős díjért vegyenek fel. A BUDAPESTI GYŰJTEMÉNY KÜLÖNLEGES HELYZETE A gazdálkodás meglepő motívumait fedezzük fel a Budapest Székesfőváros költségvetése kötetek könyvtári táblázataiban, ha a Budapesti Gyűjtemény vásárlási keretének alakulását a központ, illetve a könyvtár egész vásárlási keretéhez hasonlítjuk. A könyvtár vezetősége szinte üvegbúra alatt tartotta a gazdasági válság viharai idején a Budapesti Gyűjteményt. 1929-ben 12 000 pengőt juttattak a Budapesti Gyűjteménynek vásárlásra, amikor még az egész előirányzat 252 000 pengő volt, 1932-ig az egész előirányzat 40%-kal csökkent; a Budapesti Gyűjteményé azonban még mindig 12 00Ó maradt. 1933-tól 1936-ig tovább szűkítették az egész vásárlási keretet, úgy hogy 1936-ban már csak a hét évvel korábbinak 40%-át költhették el, a Budapesti Gyűjteménynek is kevesebb jutott: 12 000-nek a 90%-a, 10 800. Az első átmeneti emelést kihasználva 1937-ben a Budapesti Gyűjteménynek nemhogy a rövid ideig elvett 10%-át adták vissza, hanem az egykori 12 000 pengős csúcsot átugorva mindjárt 14 000-et állítottak be számára, noha ugyanakkor a könyvtár egésze az 1937-ben nyert emelés után még 50%-át sem költhette el a hét évvel korábbinak. Igazságtalanul osztották el a fogyatkozó kereteket, de amennyiben a Budapesti Gyűjteményt helyes irányba fejlesztették, úgy sok mentőkörülményt találunk az egészében helytelen politika mellett. A gyarapítás tartalma alapján viszont nem lehet egyértelműen helyeselni ezt a gazdálkodást. Hogy mit vásároltak 1930—1942 közt, erről hiánytalan kimutatások maradtak, a könyvtár évkönyvében ugyanis rendszeresen beszámoltak a Budapesti Gyűjtemény gyarapodásáról. Az anyagi és személyzeti ellátottság terén egyformán különleges helyzetet élvező Budapesti Gyűjtemény 1930—1942-es szerzeményei között valóban sok olyan darabot találunk, amelyek vételével méltán büszkélkedhettek. Feltétlen elismeréssel szólhatunk arról, hogy 1937-ben megvásárolták Brunswick Teréz nagy kéziratos hagyatékát, amelynek a raktár sok polcát elfoglaló dobozai 1796—1858 közötti naplójegyzeteket és egyéb forrásértékű feljegyzéseket tartalmaznak. Az előbbihez képest semmivel sem kisebb a jelentősége, hogy 1939-ben megszerezték a Budai Jogkönyv című XV. század eleji kódexet, melynek addig csak két változata volt ismeretes : az egyik a budapesti Egyetemi Könyvtáré. Ez valamikor a főváros tulajdonában volt, Frank Ignác professzor hagyatékából való, amely 1850-ben szállt Pest városára, azonban mint erről korábban részletesen beszámoltunk, a hagyaték nagyobb részét Budapest törvény- hatósága 1875-ben ajándékozta —a benne levő Budai Jogkönyvvel együtt —az Egyetemi Könyvtárnak. (A harmadik példány Pozsonyban volt). 1940-ben ismét értékes ritkasággal gazdagították az állományt: megvették Kacsóh Pongrác János vitéze azon partitúráját, amelyet a darab száz és száz előadásán használtak és benne a szerző széljegyzeteit is meg lehet találni. A bőséges dotáció jelentős részét Budapest története szempontjából rendkívül fontos ősnyomtatványok és XVI—XVIIII. századi ritkaságok, kéziratok vásárlására használták fel. Emelte a különgyűjte- mény értékét, hogy 1930-ban többek között nagyszámú XV—XVIII. századi kiadványt vásároltak Budapest régi irodalma úttörő bibliográfusának, Ballagi Aladárnak hagyatékából. Megszerezték a Thuróczy Krónika egy 1488-as (brünni) kiadását, a következő években számos XVI. századi „Zeittung”-ot, amelyek közül sok a törökökkel folytatott magyarországi harcokról számolt be a szemtanú hitelességével. Elsőrangú forrásértéke volt a Dózsa-féle parasztfelkelés szempontjából Taurinus Stauromachiajának (1519), akárcsak a felkelés idején, 1514-ben Budán keltezett kortársi híradásnak, amely Ayn gross Wunderzaichen címen tudósított a magyar parasztság és nemesség összecsapásáról egy augsburgi „újság” útján. Hézagpótló feladatot teljesítettek a Wiennerisches Diarium 1780-nal kezdődő 36 évfolyama vételével is 1939- ben. 1942-ben a Pesti Kötélverő céh XVIII. századi iratait iktathatták a könyvtár állományába, emellett nagy figyelmet fordítottak a XVIII. század végén Pesten, vagy Budán megjelent könyvárusi, „kotya- vetye” (könyvárverési) és nyomdai katalógusok anyagának kiegészítésére, igyekeztek az 1686 után Pesten vagy Budán közreadott első nyomdaterméket is beszerezni stb. Az iménti és a hozzájuk hasonló régi, ritka kiadványok hézagot töltöttek be a Budapesti Gyűjtemény állományában. Pozitiven értékelhetjük, hogy az akkori kiadott néhány speciális bibliográfia összeállítása 286
