Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Másfél évtizedes hanyatlás (1930-1944)
 memorandumot többek között Szekfű Gyula, Kornis Gyula, Domanovszky Sándor, Eckhart Ferenc, Gombocz Zoltán, Kövesligethy Radó, Hekler Antal, Angyal Dávid, Szladits Károly, Németh Gyula, Heller Farkas, Pethő Sándor egyetemi tanárok, írók, és a polgári tudományos világ más országosan ismert személyiségei írták alá. A dokumentum felzetén talált pecsétek, keltezések szerint a javaslattal foglalkoztak ugyan a városi hatóságok, de mintha csak az ellenkező hatást váltotta volna ki belőlük a memorandum: 1933-ban és azután is tovább csökkentették a beszerzési keretet. 1936-ban a zárszámadás szerint már alig 40%-a jut az 1929-es tételnek (263 000 pengő) gyarapításra (102 000 pengő). A világválság kirobbanását követően a fasizmus bukásáig csak 1937-ben lélegezhetem fel először és utoljára az igazgató: a költségvetési keretet félszázezer pengővel megemelték, ezen belül 108 000-ről 130 000-re nőtt a beszerzési előirányzat is, de a következő évben ugyanannyi maradt és már ebből is csak 119 000 pengőt költhettek el. Ezért nem is lep meg bennünket, hogy az utolsó békeévekről szóló jelentésekben is a könyvtár közeli pusztulását vázoló sorokkal találkozunk. Ilyen feltételek között érte a második világháború kitörése az intézményt. Az újabb katasztrófa első következménye, hogy 1939-ben megint csökkentették 1938-hoz, vagyis az utolsó békeévhez képest az előirányzatot (721 000-ről 695 és félezerre). Az új háború időszakában azután papíron emelik ugyan a költségvetést, de a többletek, akárcsak az első világháború éveiben, ekkor sem ellensúlyozhatták a háborús infláció okozta gyors drágulást. Az 1930—1942-es horthysta évkönyvek közül (az 1943—1944-es a fel- szabadulás után jelent meg), egyedül éppen az 1941-esben nyilatkozott (bizonyára hivatali kötelességből) az igazgató optimizmustól duzzadó módon. Az 1931 óta új címmel kiadott Évkönyv 10. kötetét így méltatta jelentése legelején: „Örömmel állapítom meg, hogy a publikáció megindítása (1931) alkalmával adott programot, a hozzáfűzött reményeket felülmúló módon sikerült megvalósítanom... a háború okozta rendkívüli viszonyok gátló hatása ellenére csak örvendetes fejlődésről számolhatok be.” Folytatásaként az örvendetes fejlődés tényei közé sorolta a Jugoszlávia elleni hadjáratot, „a bolsevizmus elleni háború” megindulását, és minden apropos nélkül tette hozzá, hogy a könyvtár 26 alkalmazottja bevonult, Simon Imre fűtő a keleti fronton elesett. „Örvendetes könyvanyagunk nagymérvű gyarapodása is...” — fűzte hozzá, azonban nemcsak az iménti tények, a férfi alkalmazottak bevonultatása, egyikük pusztulása, hanem a költségvetés, a szerzeményezés, a forgalom számadatai is elárulták, hogy voltaképpen semmi alap sem volt az örvendezésre: 1941-ben is csak 123 000 pengőt fordíthattak beszerzésre, amely tehát még a felét sem érte el az 1929-esnek. Amíg 1930-ban 58 000 pengőt használtak fel könyvkötési célokra, 1941- ben már kevesebb mint 19 000 pengőt. Az 1929-es csaknem 44 000 kötetet kitevő állománygyarapodással szemben 1941-ben annak csak fele, 22 000 kötet került a könyvtárba. A következő három háborús évben (1942—1944) természetesen meggyorsult a hanyatlás. Elegendő ha a gyarapítás számaira vetünk egy pillantást: 1942-ben az előző évhez képest 2500 kötettel kevesebb a szerzeményezés mutatója (19 500), 1943-ban újabb 4 600 kötet a csökkenés (14 900), 1944-ben már a 10 000 darabot sem éri el a gyarapodás. FASISZTA TENDENCIÁK Az 1930—1942-es évkönyvek szerzeményezési jegyzékei kerek képet adnak arról, milyen anyag áramlott ebben a periódusban a központi gyűjtemény raktárába. A 13 év alatt felsorolt közel felszázezer könyveimet, mint korábban, ekkor is a decimális táblázatok számai és címszavai alatt rendezték. Itt sem elengedhetetlenül szükséges, hogy a listákon szereplő címek tengerében merüljünk el, elegendő a táblázatok alakulását, az egyes témakörök irodalmának mennyiségi növekedését szemügyre venni ahhoz, hogy megállapítsuk: ebben az időszakban az előzőnél is intenzívebben, szinte rohamos gyorsasággal növelték a fasiszta anyagot. Évről-évre több szerzeményről adtak hírt a „Fasizmus”, „Hitlerizmus”, „Nemzeti szocializmus” címszavak alatt, mellettük új szakszámokat is konstruáltak e témakör befogadására, vagy a korábban szereplő alosztályokat tovább differenciálták. Önálló, évről-évre gyorsan gazdagodó irodalmi ág lett a Fajvédelem, Zsidókérdés, Nyersanyag, kialakult a Szabadidő-mozgalom, a Munkaszolgálat, az Élettér, a Testületi állam, a Testületi gazdálkodás, a fasiszta forrásokat jelző Tervgazdálkodás, Háborús gazdálkodás stb. A Bolsevizmus, Kommunizmus, Szocializmus és egyéb hagyományos szakok persze megmaradtak és az 1920-as évekétől abban különböztek, hogy itt még több antibolsevista uszító munka címe szerepelt. A fasiszta irodalom tömeges özönlése mellett viszont olyan jól megalapozott és 1919-ig kitűnően fejlesztett irodalmi ág sorvadt el, mint a szakszervezeteké. 1935-től már nem is találkozunk a „331 88 Szakszervezetek” címszóval a szerzeményezési jegyzékekben. Az évkönyvek végén névmutatókat hoztak a szerzeményezési listákhoz. E névmutatókból szinte hiánytalanul összeállítható a fasizmus vezéreinek, a második világháború főbűnőseinek névsora Mussolinitól Ciánon, Virginio Gaydán, Hitleren, Göbbelsen, Julius Speicheren, Alfred Rosenbergen keresztül Ante Pavelicig. Persze olyan fasiszta vezérek művei sem hiányoztak, mint a portugál Salazaré. A magyar 274
