Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
A „bethleni konszolidáció” éveiben (1924-1929)
old.). Kondorosi az 1914-ben (a Városházáról a Károlyi utcai épületbe) lefolytatott hurcolkodást vette összehasonlítási alapul (itt tévesen jegyezte meg, hogy az 1914-es költözködés 11 hónapig tartott, mert az ténylegesen mindössze néhány hetet vett igénybe, a bútorok szállítását is beleértve, ahogyan ezt a könyvtár 1914-ről szóló nyomtatott jelentése dátumszerűen megörökítette). Az 1931-es költözködést leegyszerűsítette, hogy az új épületben új bútorzat várta a könyvtárat. Míg 1914-ben több mint 100 000 kötet szállításáról volt szó, ezúttal az előbbinek duplájáról. A leglényegesebb újítás volt, hogy az 1914-ben kölcsönbe vett könyvprések helyett a szállítást olcsóbbá és gyorsabbá tették kartondobozok alkalmazásával. A beszámoló szerint a hosszas és gondos előkészületek eredményeként a 200 000-es könyvtömeg 1931. március 16-án kezdett átszállításával 12 nap alatt végeztek. Az új könyvtárépületet 1931. április 18-án mutatták be a sajtó képviselőinek, az ünnepélyes megnyitásra három nappal utóbb, 1931. április 21-én került sor. Az április 18-i sajtófogadást és a 22-i ünnepélyes megnyitást a várospolitika vezetőinek irányítása alatt álló sajtó „megfelelő” kampánnyal készítette elő. A Városok Lapja 1931. április 15-i számában, a Fővárosi Hírlap ugyanaznapi kiadásában és más újságokban lehozott közlemények például sietve leszögezték, hogy a palotavétel egykori ellenzői is „kénytelenek beismerni” : a könyvtár elhelyezése „fényesen” megoldódott, a gyűjtemény harmonikusan illeszkedett be a főúri környezetbe, melynek hangulatát megőrizték anélkül, hogy ez a célszerűség rovására ment volna. A könyvtár nemzetközi látványosság lesz és az odavezetett idegenek előtt „a főváros kultúrájának gazdagságát fogja dokumentálni”. A legelterjedtebb délutáni bulvárlap, Az Est fényképes riportban számolt be (1931. április 18.) az aznapi sajtófogadásról „Arany- és ezüstdíszes termekben, amerikai rendszerben helyezték el a főváros 200 000 kötet könyvét” címen. Hangzatos feliratokkal, alcímekkel közöltek riportokat a többi lapok is (Pesti Napló, Nemzeti Űjság, Budapesti Hírlap, Magyar Hírlap, Népszava, Pesti Hírlap, Űj Nemzedék, Magyarország, Újság stb.) 1931. április 18. és 19-i számai. Az egész sajtó idézte Liber Endre (ekkor már) alpolgármester a sajtófogadáson tartott előadásának azt a megállapítását, hogy „a 80-as években épült palota akkor 4 és fél millió forintba került” Kőrösy József többször idézett kimutatásából tudjuk, hogy ezért az összegért a nyolcvanas években nem egy, hanem tizenegy Wenckheim palotát építhettek volna, tekintve, hogy valójában 405 000 forintba került a palota építése. A könyvtár felavatását is legalább olyan vaskos füllentések kísérték, mint a palota megvételét, azzal a különbséggel, hogy ekkor, 1931-ben már mindenki „belenyugodott” a tényékbe —, amint ez más hasonló visszaéléseknél történt. A főváros vezetői mégsem voltak nyugodtak, ezért emlegettek továbbra is valótlanságokat. Az 1931. április 21-i ünnepélyes megnyitóra mindenkit meghívtak, aki „számított” Budapesten, a kormány tagjaitól le a törvényhatósági bizottság tagjaiig és a számottevőbb városi tisztviselőkig. Ripka főpolgármester, Sipőcz polgármester, Liber Endre alpolgármester, a városi tanácsnokok mellett Szily Kálmán és Blaha Károly államtitkárok, miniszteri tanácsosok, Hóman Bálint, a Nemzeti Múzeum főigazgatója, felsőházi és képviselőházi tagok jöttek el a nagy eseményre. Persze, 1931 tavaszán a pusztító gazdasági válság mélypontján korántsem volt egészen emelkedett a hangulat. Liber Endre alpolgármester megnyitó beszédében azt emelte ki, hogy a luxuspalota megszerzése nem a gazdagság, hanem a szegénység jele, mert a városnak „nem volt pénze” Önálló épület emelésére. Hogy a másfél millióból könnyen megépíthettek volna egy könyvtárpalotát —, erről már cáfolat formájában sem esett szó négy évvel a vétel után. Sipőcz Jenő polgármester a könyvtár felavatásán mondott beszédében sem mulasztotta el, hogy elképesztően hamis képet ne fessen ez alkalomból is az ország „kulturális virágzásáról”. Azt állította, hogy a közkönyvtárak száma tekintetében Magyarország, ellentétben szegénységével, világviszonylatban is az élen jár. Mondta ezt annak ellenére, hogy Budapest városa közkönyvtárak tekintetében nemcsak az úttörő angolszász városok mögött maradt le beláthatatlan távolságban, de az akkoriban már lendületes fejlődésnek indult szovjet városok mögött is. A viharok elükével tehát a sötét hátterű palotavásárból még politikai tőkét is szerettek volna kovácsolni maguknak a főintézők. 272
