Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Az ellenforradalom első évei (1919 augusztus - 1923)
másom”. Végül még egy megjegyzést tett Wildner: magánközlésből értesült arról, hogy Dr. Krisztics Sándor, Drescher Pál és Enyvvári Jenő a magánkönyvkereskedésekben folytatott könyvrekvirálásokban közreműködtek, ezért — úgymond —, „erre nézve megkérdezendők volnának”. Bizonyosak lehetünk benne, hogy Wildner, aki Madzsar igazgatót és Braun aligazgatót menteni akarta, nem azért irányította a figyelmet Enyvváriékra, hogy az áldozatok számát szaporítsa, hanem, mert magánértesüléséből azt is tudta, hogy Enyvvári, Drescher és társai álltak a feljelentés mögött. Valószínű, hogy a vádaskodókat kívánta megfékezni. Wildnert azonban, noha semmi szerepet nem vállalt a Tanácsköztársaság alatt, nagyon hamar menesztették befolyásos állásából, viszont a „kompromittált” Kremmer, Drescher és klikkje maradt a könyvtár élén. A baloldali munkatársak elhurcoltatásával, a könyvtár baloldali irodalmának zárolásával, illetve kiszolgáltatásával még nem ért véget az első roham az intézmény politikai „gleichschaltolásáért”. 1919. augusztus 17-én Drescher Pál aláírásával közöltek egy felhívást: a könyvtári alkalmazottak lépjenek be a fasiszta tömegszervezetnek szánt FANSz-ba (Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége) „a belépésnek semmiféle kényszer jellege nincs” hangzott a bíztatás.1 Alább látni fogjuk, hogy nagyon rosszul jártak azok, a könyvtárosok, akik szószerint értelmezték az önkéntességet. A könyvtár személyzetének hangulata feltehetően nem volt túlságosan lelkes, ezzel magyarázható, hogy augusztus 19-én Kremmer Dezső szigorú körlevélben tiltotta el „a politikai magánvélemények kicserélését”. „Amennyiben e figyelmeztetés dacára visszaesést fogok tapasztalni, kénytelen leszek erről a a polgármester Úrnak jelentést tenni.”2 Végül az első ellenforradalmi hónap utolsó napjaiból még négy olyan figyelmet érdemlő irat maradt amely az új könyvtárpolitikát jellemzi. 1919. augusztus 25-én bukkant fel ismét a könyvtár egyik régi „ügyfele”, az a Sipos Kamilló nevű zúghírlapíró, akinek a Szabó Ervin vezette könyvtár ellen 1918 szeptemberében tett, akkor az egész sajtót és a hatóságokat foglalkoztató feljelentését már a maga helyén ismertettük. Most, a fehér terror kezdetén ismét színre lépett és augusztus 25-én a fővárosi könyvtár új vezetőségéhez nyújtott be egy írásos panaszt azzal, hogy azt a polgármesterhez továbbítsák. Ebben hivatkozott korábbi hasonló „működésére” arra, hogy ő már régen és elsőként megmondta, milyen „veszedelmes” a társadalomra a könyvtár. Jóslatát az események igazolták, csakhogy — úgymond — „a kommunizmus megbukott ugyan, de a könyvtár régi rothadt rendszere a legrosszabb könyvtári rendszerével megmaradt.” (eredetiben így!). A tisztviselők egy része van csupán eltávolítva], viszont „Leitgib János, aki a 15. munkásezredet szervezte, [ebből egy szó sem volt igaz] továbbá Szauder Erzsébet, Medvei Mária és Szabó Ferencné, akik szintén segítették a kommunizmust” a helyükön maradtak. Mindezek alapján indítványozta, hogy a könyvtár vezetősége terjessze fel panaszát a polgármesterhez, a könyvtárat pedig „szíveskedjék államforgató anyagának tartalma és szervezetlensége miatt haladéktalanul bezáratni”, a könyvtár ügyében ankétot összehívni, és a megmaradt „bűnös” tisztviselők ellen vizsgálatot indítani.3 Nem ismertettük volna ezt a levelet, amelyet a korábbiaknál is inkább feltárta szerzőjének szellemi fogyatékosságát, ha következmények nélkül marad a beadvány. Csakhogy az adott feltételek között erről szó lehetett, sőt Kremmeréknek minden eddig szerzett ellenforradalmi „érdemeik” ellenére nagyon is tartaniuk kellett az őket is túllicitáló Sípostól. A beadványt Kremmerék kötelességszerűen továbbították a polgármesterhez, aki állásfoglalást kért tőlük. Augusztus 29-én kelteződött Kremmer észrevétele: „Ez a beadvány nem egyéb, mint panaszttevő mindenáron pacifikálni [helyesen: purifikálni!] akarásának folyamánya. A könyvtár ezidőszerint alulírott vezetője, a könyvtár kommunistáiról legjobb tudása szerint jelentését megtette már... Ami Sipos Kamillónak a könyvtár anyagáról szóló kritikáját illeti, legyen szabad megjegyeznem, hogy könyvtárunk teljesen objektív gyűjtőhelye lévén a társadalmi tudományoknak, belőle egyként merít szocialista és klerikális magának megfelelőt. A könyvtár szakrendszeréről kockáztatott véleménye panasztevőnek... merő laicizmus... ”4 Látni fogjuk, hogy a pozícióját védelmező Kremmer reflexiójával a legkevésbé sem zárult le az újabb „Sipos ügy”. Ugyanezen a napon keltezte Kremmer azt a bejelentését is, amelyből kiderül, hogy a könyvtár összes olyan alkalmazottját, akiket a Tanácsköztársaság alatt vettek fel „Dávid Antal, néhány gyakornok és két takarítónő kivételével” elbocsátotta. A meghagyottakról részletes információt adott. Megemlítette, hogy a Tanácsköztársaság alatt „igen jól szakképzett és nem kommunista” munkaerők is kerültek a könyvtárba. Dávid Antal volt állástalan középiskolai tanárral kapcsolatban, akit 1919. április 1-én vettek fel, felhozta, hogy Dávid kinevezése a könyvtárhoz „már évekkel előbb szóba került” (tehát még Szabó 1 A teljes szöveget idézi Remete L. : I. m. 2 Uo. 3 Fővárosi Levéltár. Bp. Polgm. ein. biz. 10/1920. 4 A teljes szöveget idézi Remete L. : I. m. 218
