Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
A proletárforradalom építő lendületében (1919 március 21 - augusztus 2)
Végül a program végrehajtásának az előbbiekkel egyenrangú előfeltétele volt, hogy a felállításra kerülő fiókokhoz megfelelő számú és képzettségű személyzetet bocsássanak rendelkezésre. A fővárosi könyvtár tervezett új fiókjaiban foglalkoztatták volna a májustól júliusig lefolytatott könyvtárosképző tanfolyam végzett hallgatói, és a Tanácsköztársaság alatt felvett gyakornokok egy részét, azonban, mint erről fentebb már szó esett, nem maradt pontos irattári kimutatás a folyamatosan felvett új alkalmazottak számáról és arról, hogy hányán dolgoztak közülük a központban, hányat szántak a fiókhálózatnak. Mégis említést érdemel e helyen két egykorú dokumentum. Június 5-én kelt az egyik 162/1919 könyvtári számmal, Braun Róbert vezető aláírásával, amely A Budapesti Forradalmi Munkás- és Katonatanács 1919. április 15-i (e fejezet elején ismertetett) határozataira és a könyvtár által 165/1919 könytári szám alatt válaszként benyújtott (eddig ismeretlen szövegű) könyvtárépítő tervezetére utalva javaslatot tett a személyzet növelésére. „Részben beolvadt és szocializált intézetektől s üzemektől átvett, részben a Szabó Ervin könyvtárban már működésüket megkezdett elvtársak... kinevezését” kérték két névsor melléklésével, melyekben tizenegy volt egyesületektől átvett személy és kilenc újonnan alkalmazott kinevezését javasolták. A főváros szociálpolitikai osztálya (Sidó Zoltán ügyvezető aláírásával) összesen 9 személy alkalmazását hagyta jóvá.1 2 A második dokumentumban (183/1919 könyvtári számmal ellátott kéziratos fogalmazvány) Drescher Pál, a könyvtár titkára („személyzetise”) ugyancsak a megnövekedő közművelődési hálózat szükségleteire hivatkozva terjesztette elő az intézmény újabb személyzeti igényeit. Ebben már konkrét utalást találunk a közönségnek nemsokára átadandó Népháza, a Budai Könyvtáregyesület és az Erzsébet Népakadémia könyvtáraira, mint „amelyeket a Szabó Ervin könyvtár már gondjaiba vett”, hogy átalakítással beillessze őket hálózatába. Közülük „a budai könyvtáregyesület és az az V. kerületi Népháza könyvtárát már el is látta személyzettel a Szabó Ervin könyvtár”. A szóban- forgó kézirat eredeti, 1919. július 20-i dátumát előbb július 25-re, majd július 30-ra javították. A dokumentum záradéka: ezúttal „csak az Erzsébet Népakadémia tökéletesen bevált és gyakorlott személyzetének átvételét” hozzák javaslatba és indítványozzák, (június 1-i visszamenőleges hatállyal) az ott működő és névszerint is felsorolt 8 személy kinevezését. Végül a záradékban javasolták, hogy a Szabó Ervin könyvtár fiókközpontja mellett állítsanak] fel „egy új centrális szervet”, amely központilag intézze a hálózat rendelési és/katalogizálási munkáit, a fiókközpont ugyanis „már nem győzi” a reá szakadó többlet- munkákat. Ehhez az új szervhez kérte a Szabó Ervin könyvtár vezetősége további négy személy kinevezését. Ugyanakkor indítványozta, hogy a gyári munkáskönyvtárak szervezésével már a proletárdik- túra kezdetétől (1919. április 1-től) foglalkozó Bálint Jenőt szintén visszamenőleges hatállyal nevezzék ki a fővároshoz.1 A Budapesti Forradalmi Munkás- és Katonatanács 1919. április 15-i határozata, mint láttuk, a köz- művelődési hálózat kiépítésén kívül a gyári munkáskönyvtárak és mozgókönyvtárak felállításának feladatát is a Szabó Ervin könyvtárra ruházta. 1919 előtt érdemlegesen csak a proletariátus szervezetei foglalkoztak a munkásság könyvtári igényeinek kérdésével és a XIX. század hetvenes-nyolcvanas éveitől szép számmal építettek ki maguk a szakszervezetek a munkásság önerejéből kisebb-nagyobb gyűjteményeket. Állami szinten, mint erről már szó esett, legfeljebb olyan értelemben merült fel ez a probléma, hogy valamiképp „ellensúlyozni” kellene a szocialista szakszervezeti könyvtárak „káros” befolyását. Szabó Ervinnek azt a nyíltan hangoztatott törekvését, hogy a fővárosnak kell megtenni a magáét a munkáslakta kerületek könyvtárakkal való ellátásáért, a főváros liberális vezetőinek egy része is ellenezte. Mindössze a nagyüzemek szomszédságában álló X. kerületi Százados úti könyvtárt sikerült tető alá hozni. A néhány kivételtől eltekintve szerény feltételek között működő szakszervezeti könyvtárak Budapesten is csak a munkásság egy kis részét láthatták el könyvvel, a növekvő igények kielégítésére a fővárosi könyvtár kiterjesztendő hálózata sem lehetett alkalmas, mert éppen a külvárosokban, peremközségekben akadt legkevésbé olyan klub, palota, vagy más épület, amelyben az intézmény fiókot helyezhetett volna el. A közművelődési könyvtárakat egyébként sem szerelhették fel olyan megfelelő mennyiségű szak- irodalommal, amely az ipar egyes ágaiban dolgozó szakmunkásság különböző rétegeit kielégíthette volna. De sürgető feladattá tette a gyári könyvtárak létesítését a munkások tömegeit foglalkoztató nagyipari vállalatok Budapest és peremvárosai területén való szétszórtsága is. A gyári munkáskönyvtárak hálózatának kiépítése, azonban nem municipális feladat. Alig kétséges, hogy Budapesten sem maradt volna tartósan a fővárosi könyvtár szervezetében a tervezett gyári munkás- könyvtár-hálózat. Az intézményre hagyományának megfelelően, és mert modern kiépítése is predesztinálta erre, nyilván csak az indítás szerepe hárult. A fővárosi könyvtár vezetősége mindössze Bálint Jenőt, aki április 1-től foglalkozott a gyári könyvtárak ügyével, kívánta a könyvtár státuszába vétetni e munka ellátására. A fővárosi könyvtár ezen túlmenően fiókhálózatának 1912—1914 közt kidolgozott 1 Irattár. Tanácsköztársaság. Vegyes iratok. 2 Uo. 14* 211
