Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
A proletárforradalom építő lendületében (1919 március 21 - augusztus 2)
mennyi érdekelt könyvtártól adatokat kértek külföldi tartozásaikról. Ekkor derült ki, hogy a nagy tudományos kutatóműhelyek közül csak az Országos Széchényi Könyvtár és a Szabó Ervin könyvtár mutathatott fel nagyobb adósságot, ráadásul a Széchényi Könyvtárhoz viszonyítva 1919 előtt még kicsiny fővárosi könyvtár e téren messzi megelőzte az ország vezető intézményét: míg a Széchényi Könyvtárnak 6,240 márka és 7.131 svájci frank terhelte a számláját, a fővárosi könyvtárét 6.502 márka, 8.476 svájci frank, és ezeken kívül még 6.348 hollandi forint.1 Ez az adósság persze nagyonis becsületére vált a fővárosi könyvtárnak, mert beszédes bizonyítéka annak, hogy a könyvtár megtette a magáét a provincialista kultúrszemlélet felszámolása érdekében. Ha az ellenforradalom alatt készült hivatalos nyomtatott jelentések egyes kitételeinek hitelt adnánk, a legrosszabb kép alakulna ki bennünk a központ Tanácsköztársaság alatti nyilvános szolgálatáról. Ilyeneket olvashatunk benne: „igazi tudományos kutató csak elvétve akadt”, a kölcsönzés körül „mérhetetlen károk” keletkeztek, értékes műveket kiadtak, „melyeket aztán nem tudtunk visszaszerezni, mert a proletár- diktatúra után a kölcsönzők végleg eltűntek a határról”,2 (arról természetesen hallgatott a jelentés, hogy a fehérterror alatt többnyire nem a maguk jószántából „tűntek el” az emberek). Ez a jelentés persze elmarasztalóan állapította meg, hogy 1919-ben „A szakkérdések kiélezetten az új társadalmi rend körül forogtak”. Az észrevétel viszont máris ellentétben állt azzal a megállapítással, amely szerint hanyatlott volna a tudományos érdeklődés, akárcsak az ellenforradalom alatt készült jelentés egy másik közlése, amely szerint: „a központi olvasótermek látogatottsága a lázas utcai mozgalmakkal kapcsolatban erős hullámzást mutat... a forgalom havi átlaga 4000 kötet volt : legnagyobb a március havi forgalom 5664 kötettel, legkisebb a decemberi 3598 kötettel”. Ha egy könyvtár érdemét kihasználtságán mérhetjük le, (és világszerte ezt tekintik a hozzáértők igazi mércének), úgy a Tanácsköztársaságot rágalmazó ellenforradalmi jelentés iménti adatai dicsérik a társadalomtudományi központot és cáfolják a hanyatlásról hangoztatott szólamokat. A fővárosi könyvtár központja Tanácsköztársaság alatti forgalmának felszökkenésére egyébként Kőhalmi Béla is utalt egy akkor tartott és nyomtatásban is kiadott előadásában rámutatva, hogy ott Marx és Engels műveiből még 25—25 példány is kevés volna a nagy kereslet kielégítésére.3 Számos könyvtári dokumentum jelzi, hogy az intézményben a korábbinál is erőteljesebben törekedtek a demokratikus élet kialakítására. Feljegyzésre érdemes, hogy a magas állami funkciókba került Dienes László, aki kívülről is támogatta a könyvtárt, már Budapest népbiztosává való kinevezése másnapján és később is felkereste volt munkahelyét, hogy az egybehívott személyzetet a politikai helyzetről tájékoztassa.4 A könyvtár dolgozói személyzeti gyűléseken közvetlenül és titkos szavazással választott szakszervezeti küldötteik útján is hatékonyan beleszóltak munkaviszonyuk, a munkaidő, a szabadság, a minősítés, a fizetés kérdésének rendezésébe, miután a Tanácshatalom, illetve annak közvetlenül érdekelt szerve, A Budapesti Forradalmi Munkás- és Katonatanács a régi sérelmek orvoslását már a proletárdiktatúra első heteiben napirendre tűzte. A személyzet kívánságait néhány hetes vita után maradéktalanul magáévá tette Budapest munkásvezetősége.5 6 Nem valamelyik könyvtári alkalmazott sérelme volt, de a könyvtárra és még inkább gazdájára, a Budapest közönsége nevében intézkedő városi hatóságokra rossz fényt vetett az a magatartás, amelyet 1911—1919 között a főváros Lajta Bélával, a zseniális építésszel szemben tanúsított. Lajta, amint erre korábban utaltunk, éveken át, (1911—1914 között) dolgozott a fővárosi könyvtár tervezett palotájának rajzain, de sem a háború kitörése előtt, sem alatta nem kapta meg a megszolgált munkáért kijáró teljes honoráriumot. Csupán az 1918. július 19-i fővárosi tanácsülésen határoztak arról, hogy honoráriumának egy részét kifizetik. Lajta a proletárforradalom győzelme után fordult ismét a már új városvezetőséghez, amely utasította a főváros házipénztárát a jelentékeny összegű hátralékos munkadíj, 36.832 korona, azonnali kifizetésére.5 A központi könyvtár, egyszersmind a fiókhálózat dolgozóinak ügyét is érintették azok a törekvések, amelyekkel az intézmény vezetősége a munkatársak, főként a gyakornokok megnövekedett tábora önképzését és továbbképzését kívánta rendszeresíteni. Braun Róbert könyvtárvezető május 12-i körlevelében arra szólította fel a könyvtárosokat, hogy jelenjenek meg Dienes Lászlónak a központi egyetemen a 1 I. m. 107. old. 2 Városi Nyilvános Könyvtár Tizenharmadik évi jelentés a könyvtár működéséről az 1919. évben 1921. 8. old. 3 Kőhalmi Béla: Mit olvassunk a szocialista irodalomból. 1919. 11. old. 4 Irattár. Tanácsköztársaság. Vegyes iratok. 8 Irattár. Tanácsköztársaság. Szakszervezet. 6 Irattár. Tanácsköztársaság. Vegyes iratok. 206
