Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
„A forradalom melegágya” (1916-1919)
Seemann-kávéház volt, a kommunista párt megalakítása felé vezető út fontos állomásának tartjuk. Rövidéletű szövetkezésről volt szó és a résztvevők előtt még egészen ködös elképzelések lebegtek a jövendő feladatait illetően, mégis történelmi fontossága van annak, hogy a kommunista párt alapítását megelőző napokban Szabó Ervin neve jelképezte a szocialista forradalmiságot. Alapvető fordulat kezdetét hozta Kun Béla 1918. november 17-i hazaérkezése Moszkvából. Kun Béla egyetlen budapesti címet kapott, Seidler Ernőét, (aki Szabó Ervin unokaöccse volt), mint akihez elvtársi bizalommal fordulhat a magyar kommunista párt megteremtésére irányuló tervével. Seidler mondta el neki érkezése estéjén, „hogy a szociáldemokrata párt baloldali elemei Szabó Ervin Kör címen egyesületet akarnak alapítani.”1 Az iménti adatok csupán Szabó Ervin személye által kapcsolódnak a fővárosi könyvtárhoz, igazolva, hogy az intézmény vezetőjének neve jelszóként hozta össze a munkásmozgalom forradalmi elemeit a kommunista párt megalakulása előtt. A pártalakítás, azaz november 24. után viszont ismét szervesebben szövődött össze a könyvtár és a „nagypolitika”. Erre vonatkozóan elsőként újólag Dienes László már idézett emlékezéséből hozunk egy részletet: „Egy hónap múlva visszajöttek az oroszországi magyar kommunista hadifoglyok és helyes mozgalmi irányba terelték a munkánkat. A pártalakító gyűlésen Kun Béla ismertette a bolsevizmust. Azokat hívta össze — mondotta —, akik különböző árnyalatokat képviselnek ugyan, de akikre a magyar kommunista párt megalakításánál és további működésében számíthat. Jól tudja, hogy Szabó Ervin környezetében olyanok nőttek fel, akik alkalmasak erre a feladatra. Azt is mondotta még, hogy bizonyára lesznek olyanok, akik, ha fegyvert kell ragadniok, nem állják meg a helyüket”.2 A Szabó Ervin környezetében felnőtt könyvtárosok közül hárman, névszerint Dienes László, Kőhalmi Béla és Szigeti Gabriella már az elkövetkező hónapokban beigazolták politikai cselekedeteikkel, hogy Kun Béla joggal számított rájuk. Szigeti Gabrielláról tudjuk, hogy csakhamar belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába, amelyet egyébként nem azon a gyűlésen alapítottak, amelyre Dienes utalt fent idézett emlékezésében.3 Szigeti Gabriella korai párttagságáról a kalandregénybe illő módon átmentett és munkásmozgalmi ritkaságnak tekintett (fakszimilében több dokumentumgyűjtmény által is közölt) eredeti párttagsági könyve alapján tudunk. Bővebb források tudósítanak Dienes László és Kőhalmi Béla 1919 eleji különleges szerepéről a csakhamar súlyos helyzetbe került Kommunisták Magyar- országi Pártja megsegítésében. Szerepük megítéléséhez járul hozzá, ha felidézzük, hogy 1919 január—februárjában teljes kül- és belpolitikai csődbe került a polgári-szociáldemokrata kormány, amelyben a szociáldemokrata miniszterek lettek a hangadók. Miután a kormány hiábavaló erőfeszítéseket tett, hogy a néhány héten belül országossá vált kommunista tömegmozgalmat viszonylag békésebb eszközökkel elnyomja, 1919. február 20-án koholt ürüggyel a Kommunisták Magyarországi Pártja terrorisztikus eszközökkel való szétzúzását határozta el. Az ürügy egy szociáldemokrata provokáció, a Népszava Conti utcai székháza előtt aznap lezajlott véres, több halálos áldozatot követelő tömegtüntetés volt, amelyért vizsgálat és bizonyítékok nélkül a kommunistákra hárították a felelősséget. Ennek szellemében a párt Visegrádi utcai központját földúlták, kifosztották, az összes elérhető kommunista vezetőt elfogták, súlyosan bántalmazták, majd a gyűjtőfogházba zárták. A munkásmozgalom forradalmi szárnya ellen indított hatósági terrorhadjárat és hangulatkeltés, mint tudjuk, nem érte el célját, azonban mégis roppant kockázatos volt a betiltott és vezetőitől megfosztott párt érdekében fellépni. Ebben a helyzetben a fővárosi könyvtár két munkatársa döntő segítséget adott a szétvert párt titkos újjászervezéséhez és a bebörtönzött vezetőség helyébe lépő „második”, illegális vezetőség megalakításához. Maga Dienes László csak egészen röviden idézte fel, hogy miben járult hozzá ehhez a munkához: „A második Központi Vezetőség megalakítása, Kunék lefogása után, hivatali szobámban történt. Ez megfelelő helyiség volt, mert két kijárattal rendelkezett. Kun Béláék lefogatása után az ő helyükre léptünk földalatti munkára. Hevesi Gyula, Lukács György, Seidler Ernő elvtársak voltak ott többek közt. Hivatali állásomnál fogva és mert jó barátaim voltak a kormány tagjai között, nyugodtabban exponálhattam magamat, mert úgy éreztem, hogy nagyon messzire kellene menni, hogy hozzám nyúljanak. 1 Kun Béla: Összehívjuk az alakuló ülést... = Társadalmi Szemle 1958. november. 96—98. old. 2 Dienes László emlékezése. Párttörténeti Intézet Archivuma. 3 Párttörténeti Közlemények 1958. No. 2., 1965. No. 3. számában Milei György határozta meg teljes pontossággal a pártalapító gyűlés napját. 187
