Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
„A forradalom melegágya” (1916-1919)
folytatott küzdelemben, köztük Mérő Gyula, Dániel Arnold. Rajtuk kívül a Nyugat című folyóirat, Ady lapja táborából Ignotus Hugó, Lesznai Anna, írók, tudósok, művészek, köztük Lajta Béla, a kor kiemelkedő építőművésze, Petrovics Elek és Meller Simon műtörténészek, Balassa József, Germanus Gyula nyelvészek, Vámbéry Rusztem jogtudós, Vedres Márk szobrászművész, Benedek Marcell, Dienes Valéria, Supka Géza írók. Ezek mellett a hivatalos Budapest is tekintélyes küldöttséggel vonult ki: Bárczy István főpolgármester, Déry Ferenc és Harrer Ferenc alpolgármesterek, Wildner Ödön és más tanácsnokok, a fővárosi törvényhatóság tagjai reprezentálták Budapest vezetőségét a fővárosi könyvtár igazgatójának búcsúztatásán. A temetés egyik „szenzációja” lett, hogy eljött gróf Károlyi Mihály is. „Károlyi megjelenése úgy hatott az emberekre, mint egy hadüzenet a régi világnak—, Károlyi itt van ! — suttogták végig a tömegben. Ez a hangulat még csak fokozódott a sírbeszédek alatt” —, írta négy évvel később, már emigrációban megjelent, németül, angolul is kiadott könyvében Jászi Oszkár, aki szerint a temetés „úgyszólván az októberi forradalom beharangozása volt”1 El kell fogadnunk ezt a kortársi beállítást. Sokak előtt Szabó Ervin temetésén lett nyilvánvaló, hogy Károlyi, a 48-as függetlenségi párt vezére kész a parlamenten kívüli erőkkel a radikális polgárság, a szociáldemokrata vezetés alatti, sőt az attól balra álló forradalmi munkástömegekkel is szövetségre lépni, hiszen az elhunyt Szabó Ervin éppen a munkásság legradikálisabb szárnyának a beavatottak előtt ismert vezére volt. Ezért keltett sokakban különös izgalmat Károlyi Mihály részvétele a búcsúztatáson. Még egy mozzanat váltott ki óriási feltűnést: a budapesti rendőrfőkapitányság politikai osztályának „küldöttsége”, a Nánássy detektívcsoport kivonulása,2 persze nem az elhunyt iránti kegyelet jegyében, hanem nyilvánvalóan azért, mert egyfelől féltek, hogy a munkabeszüntetésekkel egyidejű gyászszertartáson megjelent tömeg forradalmi tüntetést rendez s talán a városba vonul, emellett feltehetően az is szerepet játszott, hogy a politikai rendőrség sejtette, vagy tudta: Szabó Ervin és szabadlábon maradt politikai elvbarátai álltak annak a forradalmi szervezkedésnek az élén, amelynek egyes galileista vezetőit(Duczyns- kát és társait), éppen néhány nappal előbb, 1918 szeptember végén ítélte súlyos börtönbüntetésre a Conti utcai hadbíróság. Joggal feltételezhetjük: a szervezkedés további tagjai utáni nyomozást is feladatként kapta a gyászolók figyelésére kiküldött detektívcsoport a „rend” szemmel tartása mellett. Maga a gyászszertartás Szabó Ervin végrendelkezése szerint minden vallási ceremónia nélkül zajlott le. Koszorúk hatalmas tömege szegélyezte a ravatalt. A fővárosi könyvtár munkatársai utóbb levették és kegyelettel az intézmény raktárába helyezték a túlnyomó többségben vörös koszorúszalagokat, melyek ma is megvannak a könyvtárban. Közöttük ott volt a szociáldemokrata párt vezetősége, a Szaktanács, a Vas- és Fémmunkások Szövetsége, a Famunkások, a Népszava és a Volksstimme szerkesztősége, a Sütőmunkások, a Schlick gyáriak, a Ganz Waggon-gyáriak, a Magántisztviselők és Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetsége, a Festőmunkások, Építők, Címfestők, Bányamunkások, Földmunkások, a Városi Alkalmazottak Országos Szövetsége, a Könyvkötők, Vegyészeti munkások, Szociáldemokrata munkások, Gárdos Mariska, a Szabó munkások és munkásnők, a Cipészek, aVasútiak, a Lipták-gyáriak, a Budapesti Közúti Villamos Vasútiak főműhelye, a Betegpénztár, a Galilei Kör, a Világ című lap, a Társadalom- tudományi Társaság, Madzsar József és felesége Jászi Alice, Duczynska Ilona, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a Huszadik Század szerkesztősége, Budapest Székesfőváros Tanácsa, Bárczy főpolgármester, Dienes Kálmán, Pulszky Ágostonné, Harrer Ferenc, Leopold Lajos és Leopold Gusztáv, Meller Simon, a „Garami család” és még igen sok szervezet, ismert és ismeretlen személy koszorúi, összesen 80 darab került a sírra. „Nagy Tanítójuknak” címezték szalagukat a Ganz-gyári munkások. „A tudás nagy harcosának” a cipészmunkások és cipészmunkásnők. A szabómunkások és szabómunkásnők koszorúszalagján ezt olvassuk: „A szocializmus tudós úttörőjének”, a villamosvasútiakén: „Az eszme nagy harcosának ... ”. Szabó Ervin közeli barátai, rokonai is elhelyeztek koszorúkat. A búcsúztatást az Általános Munkás dalár da a proletártemetéseken szokásos „Miért oly borús...” kezdetű gyászdal eléneklésével vezette be. Harrer Ferenc alpolgármester mondta a főváros nevében az első búcsúbeszédet Szabó Ervinnek a fővárosi könyvtár alapítása és fejlesztése körüli érdemeit hangoztatva és a kor hangulatának megfelelően azt is kiemelte, hogy a szocialista Szabó Ervin „hitét egy világfelfordulásnak kellett igazolnia”.3 Ezután a fővárosi könyvtár testületileg megjelent tisztikarának nevében Madzsar József könyvtári aligazgató vette át a szót: „Sohasem láttam embert, aki úgy szerette volna a könyveket, mint ő” —, de nem a könyvgyűjtő szenvedélyével, mert „számára a könyv élő szervezet volt, aminek funkciója van”, fegyver a kultúráért folytatott harcban. „A könyvtár ne legyen lezárt szempillájú holt könyvek sírboltja, 1 Magyariens Schuld... München, 1923. 31—32. old. 2 Világ 1918. október 3. 3 Népszava 1918. október 3. 183
