Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)

Támadások. Kísérlet Szabó Ervin elmozdítására (1910-1914)

„Valamely könyvtár irányzatossága nem abban áll, hogy kizárólag egyetlen párt írásait gyűjti, mert nem nevezhető okosnak, aki mellőzi azt, ami az ellentáborban történik”.1

Gulyás ezután már kissé érthetőbb formában megismételte azt a vádját is, amelyet első alkalommal nagy óvatosan, két zárójel közé szorítva röppentett fel:

„A napi értékű apró-cseprő röpiratok, melyek tudományos jelentőséggel nem bírnak, de igen jól megerősítik az agitátorok fegyvertárát, feltűnően nagy számban vannak az új szerzemények között.”2

A kritikus nem az Egri Érseki Lyceum szocialista-ellenes röpirataira, vagy a hazai és külföldi keresztényszocialista szakszervezetek füzeteire gondolt, amelyek legalább olyan nagy számban szerepeltek a gyarapodási jegyzékekben, mint a szociáldemokrata kiadványok, hanem csak az utóbbiak ellen volt kifogása.

Gulyás Pál a Magyar Könyvszemle szerkesztője ezzel egyoldalúan lezárta a vitát és nem adott lehetőséget Szabó Ervinnek arra, hogy az első bírálatánál is alantasabb rágalmakkal átszőtt viszontválasza könnyen cáfolható állításaival foglalkozzon.

E „vádak” mindenesetre elegendő alapot szolgáltattak arra, hogy ezután a fővárosi könyvtár ellen gyakran és különösebb gátlások nélkül emeljenek hasonló természetű kifogásokat. Ezek közé tartozott például a budapesti várospolitika ismert figurájának, a kispolgári demokraták befolyásos szószólójának, Vázsonyi Vilmosnak egy 1912-es megállapítása, mely szerint a fővárosi könyvtár olyan intézmény, ahová csak az jut be, akinek a szociáldemokrata Népszavától ajánló levele van. A könyvtári szakvizsga is politikai kontraszelekciót szolgál.3 Ezt a rágalmat készségesen felkapta a Vázsonyi-párttal egyébként élesen szembenálló klerikális Alkotmány című lap, amely azonban csakhamar helytadott Szabó Ervin cáfolatának, de hozzáfűzte: „Figyelni fogunk rá, hogy a tények megfeleljenek a kijelentéseknek.”4

A pozíciója megszilárdításáért ekkoriban már különösen heves harcot folytató klérus részéről indult el azután az első olyan akció, amely már kifejezetten Szabó Ervin eltávolítását és a fővárosi könyvtár irányának megváltoztatását célozta. E támadás fóruma a Bangha Béla jezsuita páter által szerkesztett (1913-ban indított) Magyar Kultúra című folyóirat lett. A lap a „harcos klerikalizmus” orgánumaként jelentkezett és pontosan azt az irányzatot fejezte ki, amelyet Ady már évekkel előbb a fekete reakció „legveszedelmesebb” válfajának minősített: a „hazafisággal szédelgő klerikalizmus”-t. A Magyar Kultúrát teljes joggal tekinthetjük az 1919 augusztusában hatalomra került ellenforradalom egyik ideológiai előkészítőjének, „prefasiszta” lapnak. Szerkesztője, a fehér terror idején „kommunistafalóként” hírhedtté lett Bangha páter és munkatársai már a Magyar Kultúra 1913. évfolyama második számában dühödt kirohanást intéztek Szabó Ervin és a fővárosi könyvtár ellen. Kordokumentumként érdemes idézni ebből az írásból.

„A fővárosi könyvtár és a radikalizmus” című cikk elején a Magyar Kultúra szerzője a szociális eszmékkel kacérkodó lap jellegének megfelelően látszólag helyeselte, a főváros könyvtárának nagyarányú fejlesztését és azt, hogy a város különböző pontjain „népkönyvtárakat” akarnak létesíteni, nyomban azután hangot változtatott s kijelentette:

„A bibi csak ott kezdődik, hogy a fővárosi könyvtár ma mindennek előbb nevezhető, mint az objektív tudományosság és komoly műveltség terjesztőjének és propagandamunkájával mindenesetre sokkal előbb megérdemli a szabadgondolkozó radikalizmusnak háláját, mint a tudományét. .. Anyagi javak produkciójában s kiállításában mellékes a termelő és kiállító egyénisége, világnézeti és szellemi kvalifikációja, de a gondolatok, felfogások, szellemi irányok propagálásában mindig döntő súlyú tényező, hogy kik azok, akik a propaganda munkájára vállalkoznak. E szempontból mindjárt elég jellemző, hogy a fővárosi könyvtár élén olyan ember áll, akit ország-világ nem a tudományos, vagy kulturális érdemeiről, hanem arról ismer, hogy a felekezetnélküliségnek, s radikalizmusnak nyílt sisakkal küzdő, »szenvedelmes agitátora»”.5

A cikk ezekután az „állítólag tehetséges és ambiciózus, de könyvtárigazgatónak alkalmatlan” Szabó Ervin fejére olvasta:

1 Gulyás Pál: Az új fővárosi könyvtár körül. = Magyar Könyvszemle 1910. p. 358.

2 Gulyás Pál: Uo. p. 358 és köv.

3 Fővárosi Közlöny 1912. p. 2517.

1 Alkotmány 1912. okt. 18.

8 Magyar Kultúra 1913. No. 2. p. 106—107.

146