Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Nyilvános könyvtárhálózat alapítása (1910-1914)
a legfontosabb munkákat, melyeket aztán a világháború kitörése miatt (amikor elszólították a könyvtártól) kellett megszakítania. Madzsar József állította össze, illetve készítette el a közművelődési könyvtárak életének megindítása szempontjából három legfontosabb kiadványt, a „Mintajegyzék városi nyilvános könyvtárak számára” című katalógust, mely 1913 novemberében nyomtatásban jelent meg, a „Fiókok ügykezelése” című útmutatót, amelyet kőnyomatban adtak ki és „A fiókkönyvtárak szabályzata” című füzetet, mely azonban csak 1915-ben jelent meg nyomtatásban. A fiókkönyvtárak „Mintajegyzék”-éről, mely mint azt korábban említettük, a központi gyűjtemény „Közlemények” sorozata 11. számaként látott napvilágot, állapította meg Szabó Ervin idézett Előszavában, hogy e jegyzék közreadása „határt jelez” a könyvtár történetében: az első bibliográfia az addig megjelentek közül, amely már a nagyközönség olvasószükségletét akarja kielégíteni. Szabó Ervin 1913. november 1-i Előszavának megállapítását azzal egészítjük ki, hogy „Minta- jegyzék” kiadása az egyetemes magyar könyvtártörténetben is határkőnek tekinthető. Az ízléses kiállításban, kiváló minőségű papíron, 120 kéthasábos oldalon 4000 magyar mű címét felölelő bibliográfia magas színvonalát már az is érzékelteti, ha az előkészítő munkálatokra utalunk: az ajánlott címek meg- válogatásába jóval több mint félszáz személyt vont be a szerkesztő, a könyvtár munkatársi gárdáján kívül közel 60 közéleti embert, írót, tudóst, publicistát, esztétát, egyetemi professzorokat kért fel a közreműködésre. A bibliográfia elején sorolták fel, kiktől kaptak segítséget. A névsorban az akkori magyar szellemi élet színe-java, a haladó és burzsoá irodalom és tudomány legkiválóbb művelői szerepeltek. A több mint félszáz név közül csak néhányat említünk: Ágoston Péter jogászprofesszor, Alexander Bernât filozófia professzor, Angyal Dávid irodalom és történészprofesszor, Beke Manó matematikus, Dienes Lajos biológus, Gaul Károly, a budapesti műegyetem professzora, Gorka Sándor zoológus, Kelen Béla a magyar röntgenológia egyik úttörője, Szladits Károly jogászprofesszor, Zemplén Győző fizikus, Madzsar Imre, Márki Hugó történészprofesszorok, Riedl Frigyes irodalomtörténész, Simonyi Zsigmond nyelvészprofesszor, Meller Simon, Lyka Károly művészettörténészek, Osvát Ernő, a Nyugat szerkesztője, Hevesi Sándor rendező, Weiner Leó zeneszerző, Jászi Oszkár, Somló Bódog, Dániel Arnold, továbbá a feminista mozgalom egyik vezére, Glücklich Vilma. A rendkívül gondos, két esztendőn át folyó előkészítő munka ellenére Madzsar József, az 1913-ban közreadott „Mintajegyzék” szerkesztője távolról sem érezte tökéletesnek a munkát: a háromnyelvű címlapon magyarul, németül és angolul is feltűnően jelezte: „Kézirat gyanánt”. Madzsar Bevezetésének nagyobb része is magyarázkodás, mentegetődzés. Mindjárt a Bevezetés elején közölte: a 4000 címet tartalmazó népszerű bibliográfia már a magyar könyvkiadás szegényessége miatt sem lehet kielégítő, ugyanis jobb hijján kénytelen volt felvenni olyan műveket is, amelyek nem állták ki a szakszerűség kritikáját. A szerkesztő számára az ismeretterjesztő irodalom válogatásánál elsősorban a „pártatlanság” értelmezése okozott nehézséget. A „pártatlanság”-ról szólva Madzsar hangoztatta: ha olyan írókat akart volna ajánlani, akik valóban a „pártatlanság légüres terében mozognak” — a bibliográfia „számos lapja üresen maradt volna.”1 A bibliográfiának azonban az a célja, hogy az embereket legjobban foglalkoztató kérdések irodalmáról tájékoztassa. Éppen ezért „pártatlan” könyvek híján „a legaktuálisabb kérdésekben föl kellett venni az ellentétes álláspontokat képviselő könyveket. Az olvasó lássa, mit mondanak ezek és alkossa meg a maga világnézetét. Felnőtt emberekkel és szabad polgárokkal van dolgunk, akikkel szemben a könyvtár egyetlen lehetséges álláspontja, hogy csak anyagot ad, de irányt nem... Ügy hisszük, a pártatlanság kopár és megközelíthetetlen sziklacsúcsához a termékeny régiókon keresztül ez az álláspont esik a legközelebb.”2 Szükség volt erre a magyarázkodásra, hiszen a hivatalos könyvtárpolitika szószólói előtt üres frázis maradt a pártatlanság jelszava. A fővárosi könyvtár 1913-as „Mintajegyzék”-e volt az első olyan népszerű bibliográfia, amelyben olyan értelemben tényleg érvényesítették a „pártatlanság” elvét, hogy benne a konzervatív-klerikális és nacionalista szellemű nyomdatermékek mellett, ezek kötelességszerű felsorolásával maximálisan igyekeztek helyt adni a kor színvonalán álló ismeretterjesztő és szépirodalomnak. Ez utóbbi a magyar kiadópolitika miatt felettébb szegényes volt, a törekvést csak részben sikerült valóra váltani. A „Mintajegyzék” 1 „Mintajegyzék” p. VII. Uo. 132
