Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Nyilvános könyvtárhálózat alapítása (1910-1914)
Maga Wlassics Gyula, a hivatalos könyvtárpolitika legfőbb irányítója sem titkolta, sőt a Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetsége évi vándorgyűlésein tartott elnöki beszédeiben jelszóként hangoztatta, hogy a népkönyvtárakat a „felforgató eszmék” elleni harc eszközeként kell alkalmazni és a „magyar szupremácia” (azaz a nemzetiségek feletti elnyomás) védelmének szellemi fegyvertárává kell tenni. Magukat a könyvtárvezetőket például a következőképp igyekezett rávenni arra, hogy a rájuk bízott intézményeket az osztálybéke céljaira, a társadalmi ellentmondások elmosására használják fel: „A könyvtárvezetők irányítsák, vezessék a könyvtár népművelő feladatát... Az éretlen felforgatok tanai akkor majd visszapattannak a nép józan műveltségének vértjéről. Akkor a nép azt fogja felelni az álapostoloknak, hogy nem az osztálygyűlölet, hanem csak a testvériség eszményeinek jegyében lehet létrehozni a nagy társadalmi átalakulást.”1 A ráfordított nagy energia, anyagi áldozatok és hangos hírverés, propaganda ellenére a kormány népkönyvtári hálózata nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Könyvtárpolitikai kérdésekkel ritkán foglalkozó jeles írónk, Gárdonyi Géza, állapította meg 1906-ban: „Néhány év óta népkönyvtárakat állítanak fel mindenfelé. De ér-e valamit a könyvtár, ha nincsen benne könyv? Nincs azonban tíz olyan könyv sem, ami a népnek lenne írva, s ha van is, sok szalma mag nélkül.”2 Gárdonyi őszinte elkeseredéssel fűzte hozzá az iméntiekhez: „Kifordul a kezemből a toll, ha arra gondolok, hogy a magyar kultúrerszény milyen lapos. Pedig — kevés úgynevezett kultúrország akad, amelyben annyira szükség lenne az okos szó terjesztésére, mert, ... pirulva kell látnunk, hogy még az Amerikai Egyesült Államok néger lakossága is műveltebb nálunk. Nálunk 100 ember közül 47 nem ismeri a betűt, ott 44 a tudatlansági százalék”3 A kormányéhoz hasonló utakon haladt a klérus is, amely a nyolcvanas-kilencvenes években tűzte napirendre a „népkönyvtárak” alapításának kérdését. A szocialista eszmék, a tudományos gondolkodás térhódítása miatt alapjaiban megrendült egyház ezekben az időkben XIII. Leó pápa kezdeményezésére az aktív politikai küzdelem szinterére lépett, hogy elvesztett pozícióit visszahódítsa. Az egyháznak a könyvtárakkal kapcsolatos állásfoglalását jól jellemezte Haynald Lajos kalocsai érsek pásztorlevele, amelyet a közművelődési egyesületek 1887-es (fentebb említett) kongresszusán olvastak fel és amely kereken kimondta, hogy „a könyvtárakból kizárandók... olyan könyvek, melyekben társadalmi elégedetlenséget és zavart, nemzeti gyűlölködést keltő, vagy tápláló, a polgári rendre veszélyesen ható elvek foglaltatnak, vagy terjesztetnek”. XIII. Leó pápa 1897. január 28-án kelt „Decretum.. .”-ában egyenesen „pessi- mum venetum”-nak („a legborzasztóbb méreg”) minősítette az ilyen „kárhozatos sajtótermékeket”. Az „ecclesia militans” („harcoló egyház”) nem a műveltség terjesztését tekintette céljának a maga népkönyvtári programja kidolgozásánál ezt Csernoch Jánosnak, a későbbi hercegprímásnak 1903-as írásában (A vallástalanság okai) tett megállapítása is feltárta, mely szerint „Az emberiség halad a kultúrában, de sajnos, nem fejlődik a hitben”. Azt a körülményt, hogy a klérus által létesített népkönyvtárakat az egyház politikai hatalmának megszilárdítására kívánták felhasználni, Gyürky Ödön „Katholikus népkönyvtárak” című 1896-ban kiadott könyvtári mintajegyzékének bevezetője és maguk a jegyzékbe foglalt címek is elárulták. A századforduló táján tehát már sokan „pártfogolták” a népet: az állam, az egyház, polgári egyesületek. A „törődés” azonban nem olyan politikus formában nyilatkozott meg, mint az angolszász országok burzsoáziája részéről: nyíltan hirdetett jelszó volt és maradt nálunk, hogy a „népkönyvtárak” az osztályellentétek elmosását szolgálják, a szocialista eszmék elleni hadjárat szellemi fegyverei és ennek megfelelően állították össze könyvanyagukat. Ezen túlmenően komolyabb anyagi áldozatokat nem voltak hajlandók hozni a cél érdekében. Hiába hangzott el a burzsoázia tekintélyesebb, szélesebb látókörű ideológusainak a figyelmeztetése. Gaál Jenő, Földes Béla, Mandello Gyula közgazdászok és a polgári értelmiség más nevesebb képviselői ezekben az időkben már gyakran buzdítottak az angol—ameriakai példa követésére, cikkekben, röpiratok- ban ismertették a könyvtárral egybekötött angol „university extension”-ok (szabad egyetem), a „settlement mozgalom” és általában a vagyonos osztályok, az állam, a város támogatásával létesített felnőtt1 Wlassics Gyula elnöki megnyitó beszédei a Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetsége vándorgyűlésén 1912. 23 p. 2 Népművelés 1906. p. 12. » Uo. 120
