Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Nyilvános könyvtárhálózat alapítása (1910-1914)
kormányzat nem reagált erre, a passzivitás láttán a nagyon csekély anyagi erőkkel rendelkező Könyvtári Szemle egymaga látott hozzá a hézag betöltéséhez: 1914-ben megkezdte a teljes hazai termést feltáró címjegyzékek közlését. (A sorozat első két számát Steinhoffer Károly állította össze, a 3. számtól Pikier Blanka vette át a munkát és az év közepéig folytatta azt, végül a Magyar Könyvkereskedők Egyesülete megbízta Kőhalmi Bélát és Pikier Blankát, hogy szerkesszék az eddig hiányos, mégis hézagot betöltő Magyar Könyvészet-et, persze, ezután teljességre törekedve.) Említésre érdemes, hogy Király György a lap 1914. március 15-i számában a magyar irodalomtörténeti bibliográfia hiányára irányította a figyelmet. Dienes László az 1915-ös évfolyamban a hazai tudományos könyvtárak közötti kooperáció szükségességét propagálta egy konkrét kísérlet kapcsán. Ugyancsak Dienes László tollából jelent meg a Szemlében (már a világháború kitörése után) a neves német könyvtáros, Walter Hofmann rendszeréről egy nagy tanulmány. Ebben Dienes a német könyvtári szakember számos (a maga idejében élenjáró jellegű) újítását ismertette és propagálta, olyanokat, melyek közül sokat bevezetett és nagy sikerrel alkalmazott a fővárosi könyvtár. E folyóiratban (1913. évf. nov. 5-i szám) jelent meg a fővárosi könyvtár munkatársa, Benze Adolf tollából, az első magyar cikk, amely a könyvtári „nagyüzem” megszervezéséről és a „nagyüzemi” módszerek alkalmazásáról szólt. Hasonló gondolatokat feszegetett Madzsar József a világhírű német tudós, Wilhelm Ostwald rendszerének ismertetésével. („A szellemi munka szervezése”, Könyvtári Szemle 1913. júl. 5.) A fővárosi könyvtár fiókjainak szervezésénél, a nyomtatványminták készítésénél Ostwald- nak az ilyen munka racionalizálására adott útmutatásait szívlelték meg és alkalmazták az intézmény vezetői. Se szeri, se száma a külföldön már meghonosodott hazai alkalmazásra ajánlott módszereknek ebben a lapban. Ilyenek például a könyvtári könyvek házhozszállításáról, a külföldi szerkesztőségi könyvtárak berendezéséről, a könyvtár propaganda különféle eszközeiről szóló, azokat népszerűsítő apró cikkek. A korabeli szellemi élet kistükreként szolgáltak a lap állandó rovatai, így a Dienes László által szerkesztett és írt „Kézikönyvtár” (alapvető reference könyveket ismertető rovat) és a Kőhalmi és Dienes által összeállított „Újabb könyvtári szakirodalom ” című rovat. A Könyvtári Szemle a kor égető könyvtárpolitikai és könyvtártechnikai problémáitól elforduló hivatalos könyvtártudományi orgánummal, a Magyar Könyvszemlével szemben ablakot tárt az áporodott levegőjű hazai köz- és magánkönyvtárak elé és így a fővárosi könyvtárból áradó új szellem hatósugarát növelte. Itt csak röviden utalunk arra, hogy a Könyvtári Szemlében az eddig említett cikkeken kívül a könyvtártudomány szűkebb határain túlmenő jelentőségű írások is napvilágot láttak, mégpedig az első világháború alatt, ezúttal is főként a Szabó Ervin munkatársai tollából. Ezekkel a politikai szempontból is figyelmetér demlő cikkekkel a könyvtár háború alatti életének bemutatása kapcsán foglalkozunk majd. A GYÖKERES ÚJJÁSZERVEZÉS ELŐKÉSZÍTÉSE A tudományos központ egész fejlődéstörténete szempontjából legfontosabb lépés: 1910—1914 között teljesen újjáalakítják belső szervezetét. A belső újjászervezés az egész, addig már csaknem másfél-százezer kötetre felgyülemlett állomány újabb, minden előzőnél alaposabb selejtezését, az egész régi katalógusrendszer, raktárrendszer felszámolását és újjal való helyettesítését, — tíz- és tízezer kötet teljes újrafeldolgozását és a nemzetközi könyvtártechnikában elért seregnyi korszerű vívmány, emellett a Szabó Ervin és munkatársai által felfedezett igen sok időtálló újítás bevezetését jelentette. A fővárosi könyvtár tudományos központjának mai arculata tulajdonképpen ezekben az években rajzolódott ki. Szabó Ervinnek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában 1899—1903 között kifejtett tevékenységét ismerve csaknem bizonyosra vehetjük, hogy az 1904-ben reábízott fővárosi könyvtár technikai újjászervezésének terve nem a tízes években érlelődött meg benne. Ő, aki a Kamara könyvtárában teljesen szabad kezet kapott, a könyvtárterem megkonstruálásától a berendezés legapróbb részleteinek kidolgozásáig, és a tervezés szabadsága mellé megfelelő pénzforrásokat is, már akkor bebizonyította, hogy nemcsak éber figyelemmel kísérte és ki tudta választani a könyvtárépítés legjobb külföldi eredményeit, hanem hazánkban elsőként alkalmazni is tudta azokat amikor erre megvolt a lehetősége. A Kereskedelmi és Iparkamara könyvtára magán viselte Szabó Ervin rövid működésének kézjegyét és mint Varró István, a Kamara egykori tisztviselője több mint félszázaddal később Kanadában írott (korábban idézett) visszaemlékezésében kiemelte : a kamarai könyvtár a kilencszázas évektől fogva Magyar- ország egyik legjobban szervezett intézménye lett, „amerikaias” intézmény. — Az adott korszakban ez a legnagyobb dicsérettel volt egyenértékű, hiszen a kilencszázas, sőt még a tízes években is vitathatatlan volt az amerikai könyvtárrendszer fölénye a kontinensével szemben. Szabó Ervin 1899—1903 közötti könyvtárosi működése alapján állíthatjuk tehát, hogy ha rajta múlott 106
