Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)
A városi könyvtár új modelljének kialakítása az előzmények és az 1910-es év eseményei
96 A főváros könyvtárának története 1945-ig Szabó Ervin előadásában a különböző irányzatokhoz tartozó értékek pluralizmusa mellett foglalt állást. Ha a tudományosság a kizárólagos értékelv, akkor ez kizár bármiféle irányzatosságot. A népkönyvtár ezek szerint nem szegődhet egyetlen társadalmi, politikai vagy tudományos irányzat szolgálatába, sőt, az olvasó elé kell tárnia „a világmozgató problémák legjobb képviselőinek nézeteit, mert csakis a vélemények harcából alakul ki az öntudatos lét." Miközben Szabó Ervin a szépirodalom, a művészi és műszaki irodalom terén a tudományos és esztétikai mérce mellett azt kívánja a könyvtárak polcain látni, „amit a tömegek tényleg élvezettel olvasnak", a társadalmi kérdéseket tárgyaló műveknél más szempontot is megjelöl: „... azt kell nyújtani, ami a munkásság gazdasági, társadalmi és politikai törekvéseivel és harcaival közvetlen vagy közvetett vonatkozásban van, ami ... fegyvereket szolgáltat." Az alapelvek leszögezése mellett Szabó beszédében korának népkönyvtári gyakorlatát, annak paternalista szellemét és alacsony színvonalát is kíméletlenül kritizálta. Szabó Ervin elsődleges célja szereplésével a kibontakozó kultúrpolitikai harcban a radikális polgári erők támogatása volt a konzervatívokkal szemben. Ugyanakkor a pécsi konferencia mintegy laboratóriumi kísérlet is volt számára, mely előrevetítette az új könyvtári koncepció esetleges budapesti megvalósításának várható társadalmi fogadtatását. Ez azért is fontos volt, mert egy új típusú nyilvános városi könyvtár létrehozása bizonyos fokú társadalmi konszenzust feltételezett. A pécsi konferencia vitája36 éppen ennek a konszenzusnak összeszűkülő lehetőségét mutatta, illetve a hazai kulturális élet polarizációját, az ellentétek végletessé válását. A könyvtári témával kapcsolatban (többségükben csak annak apropóján) felszólalókat világnézeti hovatartozásuk mereven szembeállította: Szabó nézeteinek liberalizmusát még a mérsékelt konzervatívok is elutasították a másik tábor képviselői viszont nem csak egyetértéssel fogadták, hanem - kimondva-kimondatlanul - kevesellték is, közvetlenebb egyház- és kormányellenes harcra szólítva fel. A szélsőséges álláspontok már a távolabbi jövő diktatórikus művelődéspolitikáit vetítették előre. (A szituáció érzékeltetésére: Szabó Ervin előadásához szenvedélyes hangon hozzászólt a Tanácsköztársaság jövendő népbiztosa és a Horthy-korszak jövendő minisztere is.) Befolyásolta a fogadtatást az a körülmény is, hogy a nemzeti eszmével és a vallással szemben a könyvtárban semlegességet hirdető Szabó Ervint a hallgatóság mint a nemzeti eszmével és a vallással határozottan szemben álló ideológust ismerte meg korábbi, Népszava-beli cikkeiből.37 Még azok a higgadt hozzászólók is, akik elfogadták Szabó Ervin koncepciójának alappilléreit: a tudományos illetve esztétikai értékrendet és a toleranciát szemben a világnézeti kizárólagossággal, gyanakvással fogadták a meghirdetett semlegességet. Az irodalomesztéta Négyesy László például nem tudta elfogadni, hogy Szabó „a tilos tendenciák között csak a hazafiságot, a nemzeti eszmét és a vallást nevezi meg, mégpedig a stigmatizáló idézőjelek között, ezzel ellenkező tendenciáknak ad
