Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)
Az 1890-es évek kezdeményezései budapest fő- és székváros könyvtára (1893-1903)
42 A főváros könyvtárának története 1945-ig Az 1893-ban alakult Szabad Líceum Társaság könyvtára már kerületeken túli közművelődési programot tűzött maga elé, az 1891-ben szerveződő Budai Könyvtár Egyesület pedig tudatosan vállalta a „budai városi könyvtár" teljes körű szerepét. Az utóbbi kezdeményezést közelebbről is szemügyre kell vennünk, mivel az 1875-ös közgyűlésen elvetett városi könyvtári idea itt tért vissza - polgári kezdeményezésre, szerényebb méretekben, de városi könyvtári ambíciókkal. Polgári kezdeményezés a városi könyvtár megteremtésére: a Budai (utóbb: Budapesti) Könyvtár Egyesület (1891-1919) 1891. szeptember 17-én budai polgárok könyvtárszervező vállalkozásba kezdtek Budai Könyvtár Egyesület néven.2 A kezdeményező Jurmann Győző volt, a Toldy Ferenc utcai elemi iskola igazgatója. A vállalkozás széles társadalmi alapra épült: a negyven alapító tag között Buda lakossági viszonyait tükrözően pedagógusok, kistisztviselők, kisiparosok mellett gyárosok, ügyvédek, főtisztviselők is voltak, valamint intézmények: a Polgári Lövészegylet, a Takarékpénztár, a Ganz Vasöntő és Fémgyár, szabadkőműves páholyok. A program: „A budai oldalon oly nagy nyilvános könyvtár létesítésének vetni meg alapját, melyben mindenki feltalálhassa művelődésének, szellemi szükségletei kielégítésének eszközeit."3 A szervezők a nyugat-európai és amerikai közkönyvtárakra hivatkoztak, de előttük állhatott Bécs példája is, ahol a városi könyvtári ellátást egyleti könyvtárak hálózata oldotta meg, önerőből, igen eredményesen. Utóbb, 1898-ban a könyvtáregyesületek kooperációjából alakult meg a Verein Zentralbibliothek, 180 ezer kötetes állománnyal, évi egymilliós kölcsönzéssel. A kölcsönzés 1892. szeptember 1-jén indult meg. Az állományt kettéválasztották egy ismeretközlő művekből álló központi gyűjteményre,4 az úgynevezett „szakkönyvtár"- ra és mellette a fiókkönyvtár szerepét betöltő, népszerű olvasmányokat tartalmazó „népkönyvtár"-ra. Ez a szétválasztás megteremtette a további differenciálódás lehetőségeit, a „központ-hálózat" kialakításának alapjait. (Utóbb több fiókönyvtárat is működtettek: a Krisztinavárosi Polgári Körben, két laktanyában, kórházban.) A központi gyűjtemény csak 1899-ben került megfelelő helyre, a Budai Vigadó épületébe. Az olvasóközönséget előbb pedagógusok, tisztviselők, iparosok, kereskedők alkották, később a gimnazisták és egyetemisták kerültek túlsúlyba. A könyvtár nem vált - mint azt indulásakor tervezték - a tudományos kutatókat és szakembereket is kielégítő gyűjteménnyé, viszont jól megfelelt az elmélyültebben érdeklődő gimnazisták és az igényes önművelésre vágyó polgárok igényeinek. Működésének csúcspontját 1910 körül érte el, állománya ekkor 30 ezer kötet felé közelített és - kölcsönzés szempontjából - Budapest legintenzívebben használt könyvtárai közé tartozott.
