Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)
Könyvtáralapító kezdeményezések a kiegyezés és a városegyesítés után
32 A főváros könyvtárának története 1945-ig ban könyvtáralapítások sora kezdődött. Ha Pesten megvalósul Toldy Ferenc terve, demokratikus, polgári jellegével mintaként szolgálhatott volna az ekkor bontakozó magyar városi könyvtárügy számára. Nem így történt. Budapest e téren példakép helyett évtizedeken át sereghajtóvá vált: a döntés a nyilvános könyvtár budapesti megvalósításának ügyét 35 évvel visszavetette. Az 1875-ös közgyűlési határozat szövegében - a statisztikai hivatalnak átadott könyvekkel kapcsolatban - szerepelt egy kitétel: „egy fővárosi közigazgatási könyvtár alapításáig". Meghalt a király - éljen a király: a nyilvános (polgári) könyvtárat megszüntető döntés egyszersmind egy más funkciójú városi könyvtár létrehívását ígérte. A Pesti Népoktatási Kör újabb javaslatai A közgyűlés elutasító határozata után egy évvel, 1876-ban a Pesti Népoktatási Kör újabb könyvtárszervezési javaslattal állt elő: állítson fel - immár nem a város, hanem a Kör - egy állandó olvasóhelyiséget, illetve rendezzenek be a gyárakban vagy a gyárak közelében ilyen olvasóhelyiségeket, ahol a munkások „a szüneteket olvasásra használhatnák, esetleg néha felolvasások és előadások tartatnának."13 A terv megvalósítását a Kör anyagi lehetőségei önmagukban nem tették lehetővé, ezért nyolcvanöt gyáros meghívásával az ügy népszerűsítése érdekében értekezletet tartottak, de „csak öt mutatott némi érdeklődést az ügy iránt." Jónás János és György Aladár megkísérelték előadások és a sajtó útján megnyerni a támogatást, de a mozgalom mégsem tudott kibontakozni. VÁROSTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY (Könyvtár és múzeum) Gárdonyi Albert idézett felsorolásában a városi könyvtár egyik funkcióját a várostörténeti gyűjtemény kialakításában látta, sőt a várostörténeti könyvtárról, mint külön kategóriáról beszélt. Bár a fővárosi könyvtár történetében ez a funkció csak az 1890-es években jelent meg egyértelműen, mégis itt kell szólnunk az előzményekről. Könyvtár és múzeum A kiegyezés után új erőre kaptak a múzeumalapítási célú helyi társadalmi mozgalmak. A lokálpatriotizmus eszmei hajtóereje számos múzeumi egyesületet hozott létre, egymás után alakultak a nagyobb vidéki városok helyi gyűjteményei.14 (A múzeum- és a könyvtáralapítás összefonódása az egyetemes könyvtárügyben régi jelenség, nálunk a reformkorig nyúlik vissza. Ilyen irányú kezdeményezésekre ösztönzött a nagy példa is, Széchényi Ferenc alapítványának az 1808-as átszervezés óta fennálló kettős - múze