Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)
Válság - váltás - konszolidáció. a könyvtár az ellenforradalom és a bethleni konszolidáció korszakában
238 A főváros könyvtárának története 1945-ig Teleki és a könyvtár kapcsolata régebbi keletű volt. Szabó Ervin 1916 óta többször tárgyalt vele, mint a Keleti Kulturközpont alelnökével, szakvéleményt kért és kapott tőle. Teleki számára korábban sem volt közömbös a szociológiai jellegű könyvtár,12 s különösen fontosnak érezte, mikor miniszterelnöksége alatt 1920-ban Szociálpolitikai osztályt állított fel, majd mikor 1921 után politikai stratégiájának fontos eleme lett az ország mélyrehatóbb megismerésére irányuló - általa szociográfiainak nevezett - mozgalom. Kereste azt az intézményt, mely ennek dokumentációs és irodalmi bázisául szolgálhatott volna.13 Az igazgatói állásra pályázó Krisztics Sándor (1890-1966) egyénisége, életútja élesen eltért a múzeológus lelkületű Kremmerétől. A társadalomtudomány, a politológia vonzotta. Államtudományi doktorátusa („A nemzet és az állam viszonya") után 1913-ban véglegesítette őt Szabó Ervin a Fővárosi Könyvtárban, a referensz osztályon dolgozott. 1919. augusztustól - könyvtárosi státuszát megtartva - mint miniszterelnöki sajtófőnök tevékenykedett, a Közgazdasági Egyetemen pedig nemzetközi jogot adott elő. 1924-től a Teleki által szervezett Magyar Szociográfiai Intézetet vezette, mely „társadalomtudományi információs és dokumentációs központként kezdte működését, és ettől az eszménytől nem tért el" (Krisztics) - voltaképpen a Fővárosi Könyvtár által felhagyott szociológiai dokumentációs tevékenységet folytatta. A pécsi székhelyű intézmény 1949-ig működött. A Kremmer-Krisztics alternatíva mögött nem csupán személyes torzsalkodást vagy érdekcsoportok harcát kell látnunk, hanem két alapvetően eltérő beállítódású egyéniség mögött két alapvetően eltérő könyvtári koncepciót. Homlokegyenest másként közeledtek az intézmény meghatározó kérdéséhez, a múltból örökölt társadalomtudományi-szociológiai jelleghez. Kremmer ezt leépíteni akarta, Krisztics viszont - személyiségének, érdeklődési körének és 1921 utáni tevékenységének ismeretében feltételezhetjük - a Fővárosi Könyvtár szociológiai jellegét a kor új követelményeihez igazította volna. Végül is a főváros a kevesebb kockázattal járó megoldást választotta: 1921 júniusában Kremmer megkapta a végleges igazgatói, kinevezését. Ezzel lezárult a könyvtár történetének addigi legviharosabb két éve, és megindulhatott a lassú konszolidáció. Paradigmaváltás a könyvtárban 1919 augusztusa után a magyar társadalom szellemi életében alapvető változások történtek. A szocializmus eszméje kompromittálódott, elhalványult a mindent megoldó, gyors társadalmi változásokban vetett hit. A szociológia, mint az élet kérdéseire feleletet adó tudomány, az értelmiség nagy részénél hitelét vesztette. Megkérdőjeleződött a liberalizmus is, melyben sokan a szocialista eszmék szálláscsinálóját látták. Trianont - ebben egységes volt a magyar társadalom - mindenki tragédiaként élte meg. Előtérbe került a nemzet kérdése, a nemzeti eszme az új rend egyik alappillérévé vált, párosulva a kereszténység eszméjével. Krisztics Sándor
