Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)
Válság - váltás - konszolidáció. a könyvtár az ellenforradalom és a bethleni konszolidáció korszakában
Válság - Váltás - Konszolidáció 233 VÁLSÁG - VÁLTÁS - KONSZOLIDÁCIÓ A könyvtár az ellenforradalom és a bethleni konszolidáció idó'szakában „A forradalmi mámor elmúlt. Itt a kijózanodás ideje. Ne áltassuk magunkat! Következnek a szükség és nélkülözés keserves évei [...] Következik összes viszonyaink összezsugorodása."1 Klebelsberg Kunó 1920 májusában elhangzott kijelentései a magyar társadalom egészére vonatkoztak, de a főváros könyvtárára különösen érvényesek voltak. Ezt az intézményt a társadalom paradigmaváltása alapjaiban érintette. A legnagyobb horderejű változást a könyvtár társadalmi bázisának elveszítése jelentette. A korábbi bázis magját - Dienes László egy későbbi visszatekintését idézve - így jellemezhetjük: „A szociáldemokrata párt káderei itt kapták meg a könyveket marxista fejlődésük elősegítésére, a haladó polgári értelmiség, mely a Huszadik Század, a Társadalomtudományi Társaság és a Galilei Kör körül csoportosult, a Fővárosi Könyvtár könyvein nevelődött."2 Ez az önmagában szűk réteg nem tudta volna egy közintézmény sorsát meghatározóan befolyásolni, kialakult azonban a transzmisszió, egy külső kör, a Fővárosi Könyvtárral rokonszenvező polgári hivatalnokok rétege, a főváros liberális vezetői, az országos könyvtárügy szabad szellemű képviselői és más befolyásos értelmiségiek. Rajtuk keresztül a Szabó Ervin-i könyvtár elnyerte a kibontakozásához szükséges társadalmi támogatottságot, de mindezzel együtt is viszonylag szűk volt az intézmény társadalmi bázisa. Ismétlődő támadások jelezték a támaszték bizonytalanságát, billegését. Szabó Ervin hallatlan energiával törekedett a kényes egyensúly fenntartására. A Tanácsköztársaság alatt, s különösen annak utolsó két hónapjában ez az egyensúly felbomlott. A bázis magva is meggyengült: a liberális polgári értelmiség egy része szembekerült a Tanácsköztársaság (és az azzal azonosuló Szabó Ervin Könyvtár) eszmevilágával, a transzmisszió szerepét korábban betöltő hivatalnoki réteg pedig szinte teljesen eltűnt.3 A Tanácsköztársaság alatt a könyvtár egy igen szűk, de diktatórikus hatalmi pozícióban levő rétegre támaszkodott. A Tanácsköztársaság bukása után a könyvtár korábbi társadalmi bázisát képző radikális réteg szétesett és minden hatalmi pozícióját elvesztette. Megszűnt a régi hivatali támogatás is: 1920 szeptembere után a városházáról sorra kibuktatták a Bárczy- korszak vezető hivatalnokait és szakembereit. A könyvtárosi szakmai közvélemény is ellenséges indulatokat táplált a fővárosi könyvtárral szemben. Az intézmény légüres térbe, teljes társadalmi elszigeteltségbe került, történetének legkritikusabb pontjához érkezett. A társadalmi támogatás elvesztése olyan időszakban történt, mikor még a támogatott intézmények is „a szükség és keserves nélkülözés" idejét élték. Miközben a könyvtár
