Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)
Pest és buda könyvtári nyilvánosságának kialakulása. Frank Ignác könyvtáralapító terve
20 A főváros könyvtárának története 1945-ig Erőteljesen cenzúrázott: nem csak Voltaire, Rousseau, Helvetius valamennyi műve volt tiltott, hanem Kant, Fichte több munkáját is zárt anyagként kezelték. Az Egyetemi Könyvtár, bár a hagyományos tudományterületeken továbbra is jól töltötte be a nyilvános könyvtár szerepét, de az egyik legfontosabb potenciális használói réteg, a felvilágosodás új útjait kereső fiatal magyar értelmiség számára nem nyújtotta a kívánt irodalmi tájékoztatást. A pesti (korábban budai) működés első negyven évében a kimutatások szerint a kölcsönzést gyakorlatilag csak az egyetem professzorai vették igénybe.1 Kialakult viszont a „második könyvtári nyilvánosság", a szabadabb szellemű és mind szélesebb ismerősi-használói kört befogadó főúri könyvtárak köre. Batsányi és mások a Pesten nem hozzáférhető műveket a közeli Pécelről, Ráday Gedeon könyvtárából próbálták meg beszerezni. A főúri könyvtárak művelődéspolitikai szerepében fordulatot jelentett, mikor már nem csupán a saját célra gyűjtött állományhoz való szabadabb hozzáférést tették lehetővé, hanem némelyikük eleve használóik igényeinek megfelelően alakította állományát, a nyilvános könyvtárrá alakítás rejtett vagy tudatos céljával. így jöttek létre a századforduló meghatározóan fontos könyvtári intézményei, az aktuális „teljes" európai tudásanyagot felölelni kívánó és bármely érdeklődő számára nyitva álló „használati könyvtárak", mint például az 1802-ben nyilvánossá váló marosvásárhelyi Teleki Téka, vagy az erdélyi szász kultúrában hasonló szerepet játszó szebeni Bruckental Könyvtár. A magyarországi értelmiséget a Teleki Téka sikeres működése győzhette meg arról, hogy könyvkultúránk továbbfejlődésének leghatékonyabb eszköze a világi szakemberek által vezetett nyilvános könyvtár. A Buda város könyvtárából fennmaradt legrégebbi könyvek egyike
