Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)
A nyilvános könyvtár megalapozása és indulása (1911-1914)
166 A főváros könyvtárának története 1945-ig föl az olvasóknak, nagyobb részét pedig raktárban „rendszertelen" nagyságrendi felállításban. A Gróf Károlyi utcai épület kisebb nagyságrendje azonban már nem fette lehetővé a külön szabadpolcos kölcsönzési állomány felállítását. Itt a hely maximális kihasználására törekedve 1914-ben a könyveket mechanikus elhelyezéssel, numerus kurrens rendben helyezték el, csak nagyságrend szerint különítve el néhány hagyományos kategóriát. Ez a feladat a teljes állomány újrafeldolgozását követelte meg: a könyvek új, numerus kurrens szerinti raktári jelzetet kaptak. Ez az olvasók és a raktár kezelője számára egyaránt egyértelműbbé tette a raktári könyvek kiírását illetve megtalálását. A raktár mechanikus rendje ellenére a könyvek nagy része szakrend szerint volt hozzáférhető. Ilyen volt mindenekelőtt az olvasóterem kézikönyvtára (K jelzettel) és lényegében ilyenek voltak a különgyűjtemények, melyek száma 1914-re már tízre emelkedett, s melyek most megkapták - véglegesnek bizonyuló - betűjelüket.144 A könyvek bekötésének kérdése is megnyugtatóan rendeződött: 1913 júniusától három könyvkötő alkalmazását engedélyezték, s az ideiglenes engedély véglegesnek bizonyult: létrejött a könyvtár állandó könyvkötő műhelye. A könyvek formai revízióját tartalmi selejtezéssel kötötték össze. A könyvtár és a Statisztikai hivatal szétválása után ki kellett válogatni az utóbbi munkájához szükséges szakkönyveket, ez mintegy 10 ezer kötetet tett ki. Másrészt a könyvtár több éves működésének tapasztalata alapján ki lehetett válogatni a holt anyagnak bizonyuló, fölösleges műveket. Ezek száma ugyancsak 10 ezer körül mozgott. A katalógusok formai megújítása Az 1903-1904-ben újjászervezett intézmény a Statisztikai Hivatal gyűjteményének katalógusát örökölte, illetve 1904 után azt egészítette ki. 1910-ben egy betűrendes, egy szakrendi és egy földrajzi katalógussal rendelkezett a könyvtár, (az olvasóknak a könyvtárosi munkahelyeken levő katalógusokat kellett használniuk). A katalógusok dobozokba fektetett, kézzel írt lapokból álltak, melyek a használat során fokozatosan elrongyolódtak. Őrzésüket sem lehetett biztosítani. 1913-14-ben a könyvtár revideált és újraírt katalógust hozott létre. A szövegeket a könyvtár házi nyomdájával illetve sokszorosító géppel vitték rá a nemzetközi méretű és tartós papírú katalóguscédulákra. A cédulákat nyárssal rögzítve a katalógusszekrények fiókjaiban helyezték el. A 24 új szekrény többsége 15 fiókos volt. Betűrendes -, szakrendi -, földrajzi - és különgyűjteményi katalógus készült, mindegyikből egy olvasói és egy szolgálati. 1914 végéig mintegy 50 ezer könyv katalógusrevízióját tudták elvégezni (ez közel 350 ezer új cédulát jelentett), az állomány 2/3-ával készültek el. A többi állományrészhez továbbra is a régi katalóguson keresztül lehetett hozzájutni. Az elmaradt rész feldolgozása egészen a háború végéig elhúzódott.
