Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)
A nyilvános könyvtár megalapozása és indulása (1911-1914)
A nyilvános könyvtár megalapozása és indulása 155- Szabó Ervin a „jelentékeny vélemények, irányzatok részrehajlatlan" szóhoz juttatását ígérte, de a a különféle irányzatok jelentőségének megítélése ugyancsak szubjektív volt. A Magyar Kultúra cikkének szerzője arra hivatkozott, hogy Budapest lakosságának 2/3 része keresztény, s minthogy a Városi Könyvtár az ő adójukból gyarapítja állományát, nem szerezhet be sokkalta több vallásellenes művet, mint keresztény szelleműt. Szabó Ervin hiába hivatkozott válaszában arra, hogy a vallásos irodalom fontos művei is megtalálhatók a könyvtárban: az arányok kérdésén ez nem változtatott. S ha a könyvtárosok szubjektív beállítódása ilyen mértékben befolyásolja a könyvtárak szellemi arculatát, (márpedig Szabó Ervin radikális ateizmusa és egyházelle- nessége közismert volt113), a szerző nem látott más megoldást, mint „színtelen embert"- vagyis egyetlen szélsőséges irányzathoz sem tartozót - állítani a könyvtár élére. A cikk szerzője számos elfogultsága mellett (pl. nem volt szeme a könyvtár tényleges tudományos teljesítményének meglátására, hangneme személyeskedő volt114) súlyos és reális problémákra tapintott rá: a lakosság többségével ellentétes, radikális elveket vallóktól és elvárható-e a valóban objektív állományépítés? Elégséges-e, ha a közkönyvtár minden irányzatot szerepeltet gyűjteményében, vagy az arányokra is tekintettel kell lennie, és - demokratikus módon - igazodnia kell a nagy többséghez? És végül: a tízes évek megkeményedő világában fenntartható-e változtatás nélkül az, amit a századforduló liberális szellemisége még lehetővé tett? A FIÓKKÖNYVTÁRAK ÁLLOMÁNYÁNAK KIALAKÍTÁSA „Mit olvasnak és mit olvassanak?" Az állományépítés elvi kérdései „Mit olvasnak és mit olvassanak?" - ez a Szabó Ervin-i tanulmánycím pontosan tükrözi az alapkérdést, mellyel az új közművelődési könyvtári hálózat állományépítőinek szembe kellett nézniük. „Mit olvasnak?" - melyek a város lakóinak kialakult olvasási szokásai és igényei, melyekre a közkönyvtárnak figyelemmel kell lennie, és - másfelől- „Mit olvassanak?" - melyek azok az irodalmi-esztétikai elvárások, melyeket a közkönyvtárnak szolgálnia kell. Szabó Ervint pályája kezdetétől foglalkoztatta ez a dilemma. Már 1902-ben felfigyelt arra a belga kísérletre, mely - szakítva a voluntarista elvekkel - a munkásolvasók tényleges olvasmányaiból, meghatározónak mondott irodalmi élményeikből kiindulva állította össze az ideális munkáskönyvtár törzsanyagát.115 A pécsi Szabadtanítási Kongresszuson Szabó már konkrétabban is kifejtette elveit. A köz- művelődési könyvtárba valók „a régi írók közül azok, akik mai esztétikai igényeinket is kielégítik, az újak közül azok, akik tárgyban és formában maiak, modernek."116 Ez
