Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)
A nyilvános könyvtár megalapozása és indulása (1911-1914)
132 A főváros könyvtárának története 1945-ig A FIÓKKÖNYVTÁRAK HÁLÓZATÁNAK KIÉPÍTÉSE A Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsának 1910-es Emlékirata a Budapesten létesítendő közkönyvtár ügyében már a „kifejlesztendő kerületi fiókkönyvtárakról" írt. Szabó Ervin egyetértőleg terjesztette e javaslatot is a főváros elé, sőt ez idő tájt cikkeiben a fiókok sűrű hálózatát sürgette.51 Az 1911. július 5-i a közgyűlési határozat, mely intézkedett a könyvtár funkcióbővüléséről és átszervezéséről, 4. pontjában a fiókkönyvtári hálózat létrehozását is a könyvtár feladatává tette. A centralizált irányítással és ellátással működő fiókhálózat sajátos előnyeit ugyanabban az évben Dienes László elemezte Centralizáció a könyvtárügy terén című tanulmányában.52 A könyvtári bizottság 1912. október 19-i értekezletére Szabó Ervin már konkrét fejlesztési tervet adott be, öt létesítendő fiók megnevezésével. Eltérő elképzelések a fiókkönyvtárak létrehozására 1910 körül Szabó Ervinnek már meglehetősen pontos elméleti elképzelései voltak arról, hogy milyen egy ideális fiókkönyvtár, de nyitott kérdés volt, hogy ez az adott viszonyok között milyen úton valósítható meg. Miközben ugyanis a tervezett - de meg nem valósult - új központi könyvtár létrehozásának anyagi alapja a millenniumi alapítvány révén biztosítva volt, a fiókkönyvtárak megteremtésére semmilyen költségvetési keret nem állt rendelkezésre. Szabó Ervin stratégiai elképzelése szerint az új központi könyvtár létrehozása szükségszerűen maga után vonta volna a fiókhálózat létrejöttét is, ezért a szervező munka első egy-másfél évében figyelmét a központ építésének ügyére összpontosította. Csak mikor már nyilvánvalóvá vált, az új központi intézmény létrejötte - legjobb esetben is - évekig fog elhúzódni, akkor fordult teljes energiájával a fiókok szervezése felé. Az 1914-ig terjedő periódus szakadatlan harc volt valamilyen forrás megszerzéséért, s a különböző források nem csak az anyagiak megszerzésének eltérő módját jelentették, hanem - mint az rövidesen nyilvávaló lett - más-más típusú könyvtár létrehozását eredményezték. A beolvasztás, mint forrásbiztosítás Az Emlékirat megírásakor Szabó Ervin abban bízott, hogy az új nagy könyvtár fölénye a kisebbeket beolvadásra fogja fogja késztetni. „Itt is, mint a gazdasági élet terén, a nagy megeszi a kicsit." Ez - ha megvalósul - nagyvonalú megoldásra adott volna módot, az Emlékirat százezres nagyságrendben számolta az így beáramló köteteket, ami két tucatnyi fiókkönyvtár felállítását is lehetővé tette volna. A legnagyobb tételről, az iskolai könyvtárak bekebelezéséről már a kezdet kezdetén, a szakértekezleten kiderült, hogy nem járható út: Bárczy István nem támogatta. A nép
