Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)
A városi könyvtár új modelljének kialakítása az előzmények és az 1910-es év eseményei
108 A főváros könyvtárának története 1945-ig nek induló könyvtár bocsátott ki fiókkönyvtárakat, s szemben a német példával is, ahol (pl. Berlinben) az új városi nyilvános könyvtár egyértelműen elkülönült a város- igazgatási gyűjteménytől, Budapesten ez a szerep egy olyan könyvtárra várt, melyet városigazgatási gyűjteménynek szántak, de az idők során társadalomtudományi szak- könyvtári jelleget öltött. Adva volt tehát egy (többé-kevésbé) kialakult szakkönyvtár és egy nem szakkönyvtári feladat. A disszonanciát valami módon fel kellett oldani s meg kellett határozni: milyen is legyen az új központi könyvtár? Wlassics Gyula javaslata - mint láttuk - a mellette vagy belőle fordulattal nyitva hagyta a kérdést, Szabó Ervin Véleményében egyértelműen a „belőle" álláspontját foglalata el, az Emlékiratban pedig szemléletes képet festett egy olyan nagy központi könyvtárról, mely egyfelől kielégíti a társadalomtudomány kutatói igényeit, másfelől a mesterségüket folytató szakemberek gyakorlati igényeit célozza meg: „a könyvtár tudományos részét [ti. a központi könyvtárat. K. S.] nem teoretikusok, hanem főként olyanok fogják használni, akik az olvasmányból közvetlen gyakorlati hasznot, új ismereteiket gazdasági és társadalmi helyzetük megjavítására akarják fölhasználni. Ezért kell, hogy az orvosok orvosi tudományt, a technikusok technikai irodalmat, fémmunkásoknak vastechnológiát, varrónőknek talán divattörténetet, szóval mindenkinek a mesterségéhez szükséges könyveket megadhassuk."70 A júniusi szakértekezleten a legtöbb kérdés a központi könyvtár szerepét feszegette. Eltérő vélemények és javaslatok hangzottak el. Voltak, akiknek elképzelései a hagyományos általános tudományos könyvtárhoz álltak közelebb, magasra emeltebb mércével (Alexander Bernât), mások viszont inkább a régi népkönyvtár nagyra növelt képéből kiindulva a tervezett új intézmény fő feladatának a nevelést, a közművelődés terjesztését tartották, és nem is annyira az olvasók igényeinek kielégítését, mint inkább az olvasás vágyának felkeltését. (König Gyula). Voltak viszont, akik egyetértőén és pontosan idézték Szabó Ervin koncepcióját: „Nem a tudományok művelésével foglalkozó szaktudósok, hanem az illető szakkal foglalkozók igényeit akarják kielégíteni." (Feleki Béla). S ha már az új könyvtár sajátos közművelődési funkciója is problémát okozott, még súlyosabb kérdésként merült fel, hogyan illik bele ebbe a koncepcióba a társadalomtudományi könyvtár? A nagy tudományos könyvtárak megszólaló képviselői szerint: sehogy. Szily Kálmán a Magyar Tudományos Akadémia képviseletében „nem értett egyet a memorandummal, hogy ebbe a közművelődési könyvtárba mégis akar tudományos szakkönyvtárat bekapcsolni. Nem képes feltalálni a kapcsolatot a népkönyvtár és az államtudományi szakkönyvtár között. Csakis közművelődési könyvtár kell, semmiféle toldalékkal." A záró mondat szó szerint ismétli Ferenczi Zoltán (az Egyetemi Könyvtár igazgatója) levélben közölt véleményét, aki szintén csak közművelődési könyvtárt kívánt „semmiféle toldalékkal". A Nemzeti Könyvtár könyvtárosa, Gulyás Pál az Emlékiratot elemző, már idézett tanulmányában ugyancsak ellentmondást lát: Szabó szakkönyvtárat kíván működtetni, holott két lappal előbb „határozottan