Katsányi Sándor - Tóth Gyula: A főváros könyvtárának története 1945-1998 (Budapest, 2008)
Kultúrforradalom és diktatúra. Az "ötvenes évek" indulása 1949-1953
Kultúrforradalom és diktatúra 67 íves felmérés is demonstrált. A könyvtár a növelés lehetőségét a nagy tömegben jelentkező - a tudományostól eltérő - olvasói igények kielégítésében látta. „Végső soron" - mint ezt utóbb, 1955-ben a könyvtár hivatalos beszámolója megfogalmazta - „az olvasói igények tolták el a könyvtárat a szépirodalmi és népszerű tudományos irodalom, tehát az általános közművelődési jelleg felé."24 Ugyanakkor a Központi Könyvtárat a „tömegkönyvtár" felé toló könyvtárosok érveiket politikailag is alátámasztották: a szakkönyvtári szerep tudományos elzárkózásnak minősült, mely elzárja a könyvtárat attól, hogy kivegye részét a szocialista átalakulásból, a kultúra általános demokratizálásából. Dienes „méltatlan leckéztetésben részesült. Az általa vezetett intézményben is ... arisztokratizmussal és egyéb vádakkal illették." 25 Az érveivel magára maradt Dienes végül is kényszerűen elfogadta a közművelődési koncepciót. A közművelődési jelleg felé haladásnak két periódusa volt. Az 1950-51-es elképzelések szerint a könyvtár továbbra is a társadalmi ismeretek közvetítője maradt volna, de a tudományos mellett az ismeretközlő, tömegkönyvtári szinten is. A második periódusban, 1952/53-ban már a teljes közművelődési skála kiépítését tervezték, beleértve a szépirodalmat is. Dienes - kompromisszumos megoldásként - a Szüry- gyűjtemény bevonásával prézens irodalmi olvasóterem kialakítására gondolt. (Halála után a terv feledésbe merült, és egyre nagyobb tömegben szerezték be a kölcsönzésre szánt szépirodalmat.)26 A funkciók bővítése olyan körülmények között történt, melyekben a fejlesztés külső feltételei (a tömegigényeknek megfelelő könyvtárépület, állomány, könyvtárosi létszám) hiányoztak. Részmegoldás lett volna, ha a könyvtár megkapja a Reviczky utca 3. sz. épületet, ez azonban a többszöri ígéret ellenére sem valósult meg. 1953-54-re a Központi Könyvtár szerepe végleg elbizonytalanodott. Deklarálta, hogy a főváros sokrétű lakosságának minden igényét ki akarja elégíteni: nem tudott lemondani arról, hogy továbbra is a teljesség igényével gyűjtse a társadalomtudományi irodalmat, de ugyanakkor ki akarta elégíteni az ismeretterjesztő és a szépirodalmat igénylőket is. Mindez egy megfelelő, modern városi könyvtár keretei között helyénvaló lett volna, az 50-es években azonban ezt a fejlesztést a Wenckheim-palota más, szűkebb funkciókra szabott tereiben, a működési feltételek megléte vagy várható javulása nélkül akarták megvalósítani. S ráadásul Kőhalmi Béla, Solti Andrásné és végül Dienes László halála után már nem kiérlelt koncepciók ütköztek egymással, csak elfogult vitatkozók. A KÖZPONTI KÖNYVTÁR SZŰKÖSSÉ VÁLT ÉPÜLETE. Problémák, megoldási kísérletek A Központi Könyvtár térszerkezetét, berendezését a Wenckheim-palotában a harmincas években pontosan bemért feladatokhoz alakították ki, és két évtizeden át az intézmény a régi keretek között, változatlan olvasói és könyvtárosi létszámmal vál24 A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve, 1949-1954. 18.p. 25 Remete László: Dienes László. Bp. 1964. 59.p. 26 Az eseményeket utólag összefoglalja: Mentes Béláné: A szépirodalom kölcsönzésének problémája. Javaslat a probléma megoldására. 1961. ápr. 21. FSZEK irattár, 865.10-15/561
