Katsányi Sándor - Tóth Gyula: A főváros könyvtárának története 1945-1998 (Budapest, 2008)
Új stratégia - régi tehertételek. Az 1970-es évek
254 A főváros könyvtárának története 1945-1998 szekció előadójaként Sallai István, aki Budapest könyvtári ellátottságának kiáltóan rossz helyzetéről beszélt. Sallai kritikus szavai visszhangtalanok maradtak. 1979. október 15-én, a könyvtár fennállásának 75. évfordulóját ünnepelve, ugyancsak a Pataky István Művelődési Központban Farkasinszky Lajos, majd Remete László és Szőke Tiborné beszédei Szabó Ervin eszmei törekvéseinek megvalósításaként méltatták a könyvtár elmúlt évtizedeit. Sallai István ezzel kapcsolatos nézeteit a humán értelmiség egyik legolvasottabb folyóiratában, a nyitott szellemű Valóságban fejtette ki Tartozásaink Szabó Ervinnek címmel.163 Bár az ötvenes és a hatvanas évek során „a könyvtárvezetők és könyvtárosok hősies munkával szervezték meg a kerületi könyvtárakat" - írta a tanulmány -, „szegénységük miatt mégis elégtelen alap- területű könyvtárak jöttek létre", a Szabó Ervin által ostorozott népkönyvtárakhoz hasonló intézmények. „Az akkori szegénység és a hetvenes években elmulasztott továbbfejlesztés következménye egy 'nyomor ideológia' lett, melyet a főváros vezetői és könyvtárosai egyaránt elfogadtak."164 A hetvenes évek sem oldották meg a könyvtár alapvető problémáját, a Központi Könyvtár épületének ügyét. „Most újra előkerült az építés kérdése, ám a könyvtár elhelyezése körüli úgyszólván másfél százados viták csak a további elodázás gyanúját keltve lángoltak fel újra" - írta szkeptikusan (és a következő évek eseményei által utólag igazolva). Pedig központi könyvtár, modern ellátóközpont nélkül a másik alapvető cél, a hálózat differenciált fejlesztése is megvalósíthatatlan. „Amíg a központ nem képes magasabb szintű ellátást biztosító intézménnyé válni, addig saját gyakorlatával cáfolja meg azt a helyes elvet, hogy a hálózatot nem szabad decentralizálni."165 A „nyomor ideológia" elfogadása, a fejlesztések késlekedése miatt a Szabó Ervin korában országos mintaképül szolgáló hálózat mára az elmaradottság negatív példájává vált. A könyvtárak alapterületét tekintve Budapest Magyarország legelmaradottabb városa lett. De nemcsak ezzel lett baj. A könyvbeszerzésre fordított összeg, a beiratkozott olvasók és a kölcsönzött kötetek arányszáma Budapesten csak a fele a vidéki könyvtárakénak.166 Egy valami van csak, ami alig változott Szabó Ervin óta: a könyvtárak túlzsúfoltsága. A hálózat könyvtárosaira kétszer-háromszor annyi kölcsönzés jut, mint a vidéki könyvtárakban dolgozókra. „Hallatlan erőfeszítéseket tesznek ezek a könyvtári páriák (ne haragudjanak a kifejezésért), hogy amennyire lehet, tartsák a szintet. Munkájuk, de különösen a gyermekkönyvtári munkájuk még így is országosan példamutató. A vidé163 Sallai István: Tartozásaink Szabó Ervinnek. In: Valóság, 1979. 3. sz., 32-41. p. - A szerző halála után megjelent cikk kéziratát a Budapest Gyűjtemény őrzi. 164 I.m. 37. p. 165 I.m. 39. p. 166 A cikk ezeket számokkal igazolja. Az egy lakosra jutó könyvtári alapterület Budapesten 7,3 négyzetméter, a vidéki városokban 27,6 négyzetméter. Évi könyvbeszerzési keret lakosonként Budapesten 2,70 Ft, a vidéki városokban 7 Ft. (Szabó Ervin idejében a könyvtárra évenként lakosonként 30 fillért, az 1970-es évek értékén kb. 30 forintot fordítottak.) Az olvasók aránya a lakosság százalékában Budapesten 7,6 %, vidéken 16,5 %.
