Katsányi Sándor - Tóth Gyula: A főváros könyvtárának története 1945-1998 (Budapest, 2008)
Differenciáltabb szolgáltatások felé utak és zsákutcák az 1960-as években
DIFFERENCIÁLTABB SZOLGÁLTATÁSOK FELÉ UTAK ÉS ZSÁKUTCÁK AZ 1960-AS ÉVEKBEN A„hatvanas évek" fogalmát az egyszerűség kedvéért használjuk. Az itt leírt jellemző folyamatok kezdete nem köthető pontos naptári időponthoz, egyes jegyei már 1959-ben jelen voltak, másrészt a periódusra jellemző tendenciák egy része már 1967-68-ban megtorpant. 1960-ra elültek a forradalom utolsó hullámai is, a társadalom egyes rétegei megkötötték különalkujukat az új hatalommal. A kulturális intézmények - köztük a könyvtárak is - szakmai kérdésekben viszonylag tág mozgásteret kaptak, ennek fejében lemondtak a politika által tiltott témák feszegetéséről; az ideológiai határokat továbbra is a politika cövekelte ki. Az ötvenes évek hektikus fordulatai és traumái után nyugodtabb, a realitásokhoz már jobban igazodó munka indulhatott meg az egész országban. Sajátos, ellentmondásos konszolidáció kezdődött. A Szabó Ervin Könyvtárban is kialakultak a hosszú időre szóló erőviszonyok. A kádári restauráció nyílt ellenzőit elküldték, a könyvtárosok elfogadták azokat a politikaikultúrpolitikai feltételeket, amelyek mellett a könyvtárak új, minden eddigit meghaladónak látszó fejlesztésére nyílt kilátás. A könyvtár vezetősége - optimistán - két irányban is előre akart lépni: egyrészt jelentősen ki óhajtotta terjeszteni a könyvtár hatókörét, növelni hálózatát, másrészt a meglevő könyvtárhálózatot korszerűsíteni kívánta, minőségileg magasabb szintre emelni. A hatvanas évek indulásakor elsősorban az intézmények számszerű fejlesztésében születtek eredmények. Évről évre új könyvtárak sora nyílt meg, a könyvtári egységek száma fél évtized alatt csaknem megkétszereződött. Mintha visszatért volna az 1950 és az 1953 közötti fejlesztési hullám, azzal a nem kis különbséggel, hogy a könyvtári egységek számának fejlesztését ezúttal a könyvállomány átgondolt fejlesztése is kísérte. A közművelődési könyvtárak megújulása ebben a periódusban országos jelenség volt, a főváros könyvtárai ebbe a folyamatba kapcsolódtak be, egyes területeken ugyan lényegesen megkésve (pl. a szabadpolc kialakításában, a nagyobb méretű könyvtárak létrehozásában), más területeken viszont a hazai könyvtárügy élvonalába kerülve. A Fővárosi Könyvtár keretében jött létre az ország legkorszerűbb gyermekkönyvtára, a legjobban megalapozott nyilvános zenei gyűjteménye, a helyismereti irodalomfeltáró vállalkozások csúcsa: a Budapest Bibliográfia. S bár némi késéssel, de megtörtént a hálózatban a szabadpolcos rendszerre való átállás is, ami akarva-akaratlanul utat nyitott a korszerű könyvtári szemlélet felé. A hatvanas években számos olyan elem épült be a főváros könyvtárügyébe, mely ma is jelen van és nélkülözhetetlen. Az évtized első esztendői diadalmenetnek tűntek, a könyvtárosok optimisták voltak. Talán túlságosan is: nem figyeltek fel kellőképp arra, hogy a látványos sikerek mellett elmaradt a jövő mélyebb megalapozása. A hálózati egységek számszerű növelése csak a kis könyvtárak számát duzzasztotta duplájára, megfelelő nagyságrendű könyvtárak, (amelyek alkalmasak lettek volna az ekkor már megfogalmazódó korszerű információs igények kielégítésére is) nem létesültek, nem történt előrelépés a központi, a körzeti és a fiókkönyvtáraknak szolgáltatási hierarchiája, vagyis egy valóban korszerű könyvtárhálózat megteremtése felé. S a Központi Könyvtárat ugyancsak elzárta a
