Katsányi Sándor - Tóth Gyula: A főváros könyvtárának története 1945-1998 (Budapest, 2008)
A helyét kereső könyvtár. Válaszutak, pályamódosítások 1957-1959
130 A főváros könyvtárának története 1945-1998 tése felé. A szabadpolc bevezetése a magyar közművelődési könyvtárügyben kopernikuszi fordulatot jelentett. A szabadpolc eszméjének térhódítása a magyar könyvtárügyben 1951-ben a szegedi Egyetemi Könyvtárban részleges szabadpolcot vezettek be, ennek működését Bóday Pál és Szekeres Pál A Könyvtáros-ban ismertették 1953-ban.39 E körül bontakozott ki az első - vitának alig nevezhető - eszmecsere, mely elsősorban a tudományos könyvtárak és az állományvédelem kérdésére összpontosult. A kérdés a következő években látszólag feledésbe merült. Az ötvenes évek elején nem is történhetett másként: a közművelődési könyvtárak minden vonatkozásban felkészületlenek voltak a szabadpolcra, melynek általános bevezetését az uralkodó ideológia is gátolta volna. A forradalmat megelőző légkörben kapott ismét hangot a szabadpolc kérdése. A Könyvtáros 1956 szeptemberi számában a könyvtártechnikai szempontok helyett az olvasó szabadságának kérdése került a központba. A lap elhatároló megjegyzések nélkül közölte az IFLA-FID 1955 szeptemberében Brüsszelben tartott kongresszusának memorandumát, benne a következőket: „A közkönyvtárnak szolgálnia és támogatnia kell a gondolat és a tett szabadságát, a személyiség fejlődését, az egyén és a közösség virágzását. Elengedhetetlen, hogy mindig tiszteletben tartsa a szabad választás és a szabad gondolkodás elvét, és gondosan tekintetbe vegye az olvasók igényeit és különféle szükségleteit. [...] Minden könyvtár engedje meg használóinak, hogy „szabadon" felkeressék a könyvtár olyan részeit, ahol az általuk [... ] keresett könyvek találhatók."40 Rácz Arankáé az érdem, hogy 1957-ben, A Könyvtáros első számában ismét napirendre tűzte a szabadpolc kérdését, most már széles összefüggésekbe helyezve. Cikke könyvtártörténeti jelentőségűvé vált.41 A kérdéshez ekkor a magyar könyvtárügy irányadó személyiségei szóltak hozzá - Bereczky László, Bóday Pál, Csüry István, Totnbor Tibor -, sokoldalúan mérlegelve, de alapjában mindnyájan támogatva a felvetett eszmét. Egy év elteltével Rácz Aranka már a magyar könyvtárügy elfogadott irányaként térhetett vissza a szabadpolc kérdésére.42 A szabadpolc elvi elfogadtatása elsősorban Sallai Istvánnak és a mögötte álló szellemi műhelynek köszönhető. Sallai a szabadpolc eszméjét összekötötte a közművelődési könyvtár megújulásával, a könyvtártechnikainak tűnő újítás mögé a modernizáció messzire mutató távlatait csempészte be. A legsúlyosabb érvet a disputa asztalára azonban nem az elméleti vitázók tették le, hanem a békéscsabai Megyei Könyvtár, mely 1958. január 1-jétől áttért a szabadpolcos módszerre, és sikeres működésével bizonyította az elgondolás életképességét, az aggályok túlzó voltát.43 Ezzel végképp megtört a jég, innét kezdve már a szabadpolc diadalútjáról beszélhetünk. A könyvtárak - s köztük elsőnek a dinamizmusukkal példát mutató megyei könyvtárak - sorra tértek át az új olvasószolgálati rendszerre. 39 Szekeres Pál- Bóday Pál: A kölcsönzői szabadpolcról. In: A Könyvtáros, 1953. 4. sz. 24-26. p. 40 Memorandum a könyvtárak fejlesztéséről. In: A Könyvtáros, 1956. 9. sz. 641-642. p. 41 Rácz Aranka: Újból a szabadpolcról. In: A Könyvtáros, 1957.1. sz. 17-20. p. 42 Tombor Tibor: Néhány részletkérdésről. In: A Könyvtáros, 1957. 3. sz. 181-183. p. - Bereczky László: Könyvtártípusok és a szabadpolc, uo. 1957. 6. sz. 409-410. p. - Csűry István: A szabadpolc a különböző feladatú és nagyságrendű könyvtárakban, uo. 1957. 5. sz. 332. p. Rácz Aranka: Zárszó helyett, uo. 1858.1. sz. 15-19. p.
