Katsányi Sándor - Tóth Gyula: A főváros könyvtárának története 1945-1998 (Budapest, 2008)
A reformoktól a forradalomig 1953-1956
no A főváros könyvtárának története 1945-1998 korábbinál szerényebb helyet juttatva a „nevelésinek, magyarán a politika direkt kiszolgálásának. Hangsúlyozta a könyvtári munka demokratizmusát, s ennek megalapozását az olvasói igények határozottabb figyelembe vételében jelölte meg. Ez a program, ha 1953-ban nem is léphetett túl a „kiigazítások" keretein, új perspektívákat nyitott meg a reformokra fogékony hálózati könyvtárosok számára. Az olvasói igények figyelembe vétele például szembesítette a gyakorló könyvtárosokat az állománygyarapítási politika problémájával, az olvasók igényeit vagy az államhatalom érdekeit szolgáló gyarapítás dilemmájával, s elvezetett a könyvtár és a könyvtáros szabadságának kérdéséhez. A kerületi könyvtárak vezetősége előtt is nyilvánvaló volt a régi út tarthatatlansága. Ennek elsősorban gazdasági okai voltak: 1953 után a könyvtárfejlesztés korábbi útja látványosan bezárult, az extenzív fejlődést lehetővé tevő anyagi csatornák - miként az iparban, a könyvtárügyben is - beszűkültek. A főváros kerületi könyvtárai számára is váratlan hirtelenséggel véget ért a „határ a csillagos ég" optimista korszaka. Lezárult a tömegméretű könyvtárszervezések kora: míg 1950-52 között évente 6-8 új könyvtárral gyarapodott a hálózat, most éveken át eggyel sem. Beszűkült az állomány gyarapításának anyagi lehetősége is. A könyvbeszerzésre fordítható összegek visszaesése országos volt, s bár Budapesten a visszalépés az országos átlagnál kisebb méretben jelentkezett, mégis éreztette hatását. A fejlesztés beszűkülésének természetes következményeként megállt az olvasótábor korábbi növekedése is. Míg 1950-52 között három év alatt a könyvtár olvasóinak száma viharos tempóval nőtt és 250 %-kal emelkedett, az 1953-at követő három évben az olvasók száma alig változott. A hálózat most offenzívából defenzívába kényszerült. „A közművelődési könyvtárak célja az elmúlt évek eredményeinek megtartása és biztosítása" - mondta a hálózat hivatalos beszámolója 1955-ben.19 A hálózat vezetői most fő feladatukat a mennyiségi fejlesztés és a „statisztikai eredmények hajszolása" helyett a minőség elmélyítésében látták „a hazánkban kialakuló új szellem jegyében." Mintha megfogadták volna Kőhalmi Béla szavait: „A könyvtárügy fejlődésében az utóbbi években állandóan 'ugrások' történtek. A könyvtárak munkáját meg kell alapozni. A gyorsan szervezett könyvtárak ingoványra épültek."20 „A minőség elmélyítése" alatt azonban homlokegyenest mást értettek a reformok és mást a visszarendeződés hívei. A hálózat megoszlott. A kerületi könyvtárak vezetőinek egy része - pl. Borsos Józsefné Irányi Lujza, az Andrássy (ekkor: Sztálin) úti, Győri György a budafoki, Juhász Mária, a rákoskeresztúri könyvtár vezetője - a Sallai-cikk szellemét követve a pártpolitika kiszolgálása helyett egyre inkább az olvasók igényeit helyezték könyvtári munkájuk, állományépítésük, olvasószolgálatuk központjába. Ugyanakkor a hálózat vezetői elhatárolódtak ezektől a törekvésektől, különösen 1955 áprilisa után, mikor a politikai visszarendeződés felerősödésével párhuzamosan az országos könyvtárpolitika egyes hivatalos képviselői is visszakozót fújtak, s most már óva intettek „a tömegek igényei"19 A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1955. 27. p. 20 Kőhalmi Béla felszólalása az Országos Könyvtári Központ 1955. okt. 29. ülésén. - OKK iratok, Országos Széchényi Könyvtár, Főigazgatói irattár
