Ady Endre Budapestje (Budapest, 1977)
"Vidéki nézetek" - Budapestről
Semmi sem oly felháborító, mint ha ez a más jelölt egy vidéki atyafi, valami obskúrus alispán, polgármester, ügyvéd vagy újságszerkesztő, aki nem átallana felmenni a fővárosba, melyben talán még az Os-Budavárba vezető utat se tudja, holott vannak ott kész emberek, akik már tüntetésben is vettek részt, hírlapba is írtak s egy társasvacsorán a jelenlevők közhelyeslése mellett ágy megmondogatták a kormánynak, hogy ha az meghallotta volna, nem tette volna az ablakába. Tisztelt fővárosi társaink vannak olyan ügyesek, hogy egy-egy ágynevezett nagy politikust tolnak maguk elé, akinek azonban, ha tüzetes vizsgálat alá vesz- szük, nincsen semmi baja s nem kéri a szolidaritást keresők támogatását. "Járvány szertí nagy baj ez", mondogatják derült soraik végén szomorgó- san a kollegák; óvjuk a vidéket, ne engedje magát felhasználni a kisebb-nagyobb vidéki potentátumok által, inkább itt vagyunk mi, hadd használjuk fel mi. Magas hangon fejtegetik a cikkek egy nemzet kötelességét az úgynevezett gondviselésszerff férfiak irányában s kimutatják, hogy épen hasonló eset okozta a dicső Lengyelország vesztét, nem is számítva a finnek, baskok és skótok tragédiáját és a kelet-római császárság bukását. Mélyen megrendülve és benső zavarba esve ólvassuk mi ezeket a fejtegetéseket, gyalogos eszünkkel fel sem tudjuk fogni, hogy lehetünk csak egy percre is olyan meggondolatlanok, egész meg vagyunk tisztulva egy-egy Ilyen kijózanított felvilágosítás után s különösen az imponál fölöttébb, hogy ezek a jóakaró evangélisták olyan magas papiros lóról beszélnek hozzánk. Amint elmúlnak a választások, igazat is fogunk nekik adni. NN 1901. julius 30. Nt. ÖPM П. Bp. 1955. 130-132. 1. 50 VIDÉKI NÉZETEK Mi szerény, igénytelen vidékiek csak ámulunk és bámulunk, hogy mi minden megeshetik a hatalmas, pompás fővárosban, ahová lecsapolják, illetőleg fölcsapolják az egész ország vérét s valószínűleg az egész ország eszét is. Legalább nagyon közönséges dicsekvése a kevésbé szerény budapestieknek, hogy színvonal, hogy nívó csak a fővárosban van. Már ágy értve ez, hogy létezik szinvonal Budapesten kívül is, hanem az aztán szörnyű alacsony. Hát erről az alacsony színvonalról nézve föl a központi magasságokba, valóságosan megdöbbentünk az újságon, hogy az egyetemi ifjúság egy része, vagy egy asztaltársaság koszorúkat, egy úrnak a családi színeivel ékesített koszorúkat vitt a képzőművészeti társulat kiállításába. Hogy a koszorúkat elhelyezte egyes képekre, amelyek az asztaltársaságnak tetszettek, még pedig nem művészi szempontból, nem a műbecs szerint, hanem valami olyan alacsony színvonalú megítélés alapján, amilyenért még a legszerényebb vidéki jogakadémia is restelkednék. 62
