Ady Endre Budapestje (Budapest, 1977)
"Budapest… végső földülésemben megtámasztott"
35 EGY BUDAPESTI AUTÓBAN Kölcsön-autómobil volt, úgynevezett bérautó, könnyelmű perzsa kánok, moldovai bojárok s magyar gavallérok számára készült alkalmatosság, amilyet 1911-ben használtak Budapesten. Futni iparkodott a hencegő, uraskodó, hazugsá- gos szekér, az ócska és sokszor igazított és fényezett, gyorsabb iramok után hörgő vagy elájuló, ezúttal zárt. Gyönge, vékonypénzíí legény ült benne, az Altstein Péter, jeles, ifjú, magyar tudós, kinek külföldi megbecsültetéséről akkoriban sokat és örömmel olvastunk. Októberi tempóban esteledett s Altstein, ha csak kisunyított is a homályos ablakon a ködbe, már köhögött, holott mosolyogni szeretett volna, és próbált is. Budáról, az északi, legszélső Budáról kelt útra Altstein Péter a gethes gépkocsival, mely fáradt, de vidám szuszogásokkal örült, mikor megállították jóval a Margit-híd előtt. Erre a napra és órára ide'ígérte kérés után a találkozást a halvány Madarász Pippa, ki rendesen csak akkorra szokta magát kimosni az agyag-piszokból, ha mikor dolgozik, lévén szobrásznő. Tehát - mosolyogták kissé kínok között Altstein tanár úr kékült, reszkető és finoman-zsidósan finom ajkai - Pippa kisasszony valakitől jön, s ha nem, akkor ezt fogja hazudni. Mert hazudnia okvetlenül kell - mosolyogták tovább a fázós gondolatot az Altstein ajkai, melyek valószintíleg se tanári lecke-adásokra, se spanyol hevességé csókokra valók nem vagy nemigen lehettek -, mert hazudnia okvetlenül kell. Tréfás kopogás az ablaküvegen, az ajtó robajjal kiszaladt, s Pippa, Madarász Pippa átugrotta a kínos mosolygásban szinte megfagyott ifjú tudóst, s már ott ül furcsa, kuncogó nevetéssel a jobbján. Zavart félig-üdvözlések, még zavartabb, rekedt hangú parancs a borotvált, kabaréénekes arcú sofőrnek, s az öreg, hazug járó-szerszám visszafordult. P I P P P A: Hova megyünk, Péter, én ma nem vagyok szinház-hazugságra sem berendezkedve, tehát pontosan nyolc órakor otthon kell lennem; várnak. (Egy szó sem igaz abból, amit mond - állapítja meg Altstein -, de ma kötelességem úgy tenni és mutatni mintha végre mindent elhinnék neki.) PÉTER; Olyan nehéz volt ma a várás, Pippa, tudja a Zugligetből jöttem, a kis menyasszonyomtól, aki - már tudja - régen nem menyasszonyom. (Ez az ember - villant át a Pippa agyán - nagyon neki bátorodott, s most bizonyosan kibékült a nőjével, s amit eddig gyáván próbált, most elszántan csinálja; hazudik.) P I P P A; No lássa, Péter, milyen furcsa ez, de igazán furcsa; maga végre szakít a menyasszonyával, s ugyanakkor én - sajnos - ma alighanem kibékülök a volt vőlegényemmel, drága szüleim kedvéért s no, egy kicsit maga miatt. (Hitvány - gondolja dühösen a tudós, ifjú tanár -, sose volt neki vőlegénye, s egyszerően és még mindig azt szeretné, ha én afféle bokorból kiugratha46
