Ady Endre Budapestje (Budapest, 1977)

"Budapest… végső földülésemben megtámasztott"

litizálni sem politizálok már jó idő óta. Próbáltam az lenni, amire a tapasztalatom s hitem szerint kérlelhetetlen sors kiszemelt: ember, aki a mások szükséges, véres ösztönzésébe belehal, s aki, ha a halála hamar és jól sikerül, igazán nem bánja, hogy az úgynevezett utókor mit fog vele mívelni. (Úh, én tudom jól, hogy ma még titokban, üzletembereknek is elsőrendű költők, kifelé kénytelenek az éhenhaló s csak a halhatatlanság hitével vigasztalódó nagy poéta-slemi- lek maszkjában járni. Tudom azt is, hogy tőlem legalább is illetlenség éhen nem halni, s nem tenni magamat szépen érdemessé egy utcára, mint például Reviczky Gyula.

Sok-sok enyhitő körülményem volna, de elsorolni unalmas, hanem egyetlen egyet még mégis elmondok: sajnálatos becsületességgel éltem és Írtam a verseimet, a legrosszabbakat is. A Nyugat cimü lap, mely végtelenül sok elnézéssel, szinte már engem is megdöbbentő jósággal vállalt magáénak, tanuskodhatik, hogy gazdag ember-gyarlóságaim lehullanak rólam, amikor azért veszek ceruzát a kezembe, hogy vallják, írjak, különösen pedig, hogy verset írjak. Ismétlem; más dolog, más kérdés, mik ezek a versek, kikhez, kikért, mennyi élet-tartósággal íródnak, de élet-darabok, de mindegyik egy-egy lépésnyi közeledés a Halálhoz.

És még ez is csak az én gyötrelmem és hántásom, 'ha igazságtalanul divatba jöttem, ha név vagyok, mert ártani nem ártok vele még az irodalomnak se, mely nem tartja irodalomnak, amit én csinálok. Végre az még Szabolcska Mihálynak sem árt, ha néha önmaguk leikéhez tudtam eljuttatni, ha bátorságot adhattam néha bátortalanoknak, már nem vagyok nagyon bíínös.

HSz 19Í0. január-február ÖPM X. Bp. 1973. 20-24. 1.

27

AZ IMPERIALE SÍRATÁSA

Négy vagy öt évvel ezelőtt a bölcs Ignotusszal találkoztam Párizsban, aki az ő finom és figyelmes közönyösségével ezt kérdezte;- Hát csakugyan Bakonyod neked ez a Párizs, és nem sajnálod a mi gyönyörű Budapestünket, hol élnünk s halnunk kell?

Akkoriban a Szajna túlsó partjáról, Párizs Budájáról jártam át naponként az igazi Párizsba, a Kozmopoliszba. Impe'riale-on jártam rendszerint, mert az olcsó volt, ami szükségeltetett, s szép volt, levegős, napos, jó.

Akkor azt mondtam Ignotusnak egy piciny percnyi, kedvetlenül kedves gondolkozás után (oh, szép ifjúságom);- Való, hogy néha fáj nekem az emigráns voltom, életem, szegénységem s az a gyalázatosán gazdag Párizs. De ha ragyogó délben fölülök az omnibusz tetejére, nézem Párizs nyüzsgését, szépségét, s eszembe jut Budapest s hozzátartozó, hitvány népe; boldog vagyok.

38