Ady Endre Budapestje (Budapest, 1977)

"Budapest… végső földülésemben megtámasztott"

Nem vádolok és nem irigy lek, Immár hat évvel,

Hat ősszel megcsatáztunk S mégiscsak volt egy kis tavasznyi, Kurta tavasznyi,

Kerülgető boldogságunk.

De, óh, miért nem kezdhetjük újra, Újra és mindig Regényét a szigetnek ?

Fakó gyepét, kinlódó lombját,

Őszi virágát

Szégyenlem a szivemnek.

Ny 1909. október 16.

Szeretném, ha szeretnének, 1909. ÖV I. Bp. 1975. 236. 1.

26

POÉTA ÉS PUBLЖиМ

Hogy Budapest publikumát meg merjem invitálni, s láttassam magamat, akin nincs semmi látnivaló, s hallattassam, aki bölcsőbeli sírása óta rekedt és a hangtalannál hitványabb hangú, soha, de sohase hittem. Életem is úgy indult, hogy Budapest ki fog maradni belőle, rejtőzködés, keserves, tragikus elnémulás s bujkálás önmagam és mások elől lesz ez az élet, melyet akkor rövidebbnek jósoltam. Az a Valaki azonban, aki nagyon titkos és nagyon nagy ár, s akinek akaratából kaptunk valamennyien meghívást az Élet című mulatsághoz, mely ha- zárdabb, érdekesebb és furcsább, mint egy Ady-este, mást határozott. Holott én erősen, a gyávaság legnagyobb erejével, olykor majdnem hisztériásán opponáltam, és még ma is, hacsak lehet és bírom, messze-messze hurcolom el és tartom magam Budapesttől s környékétől, vagyis Magyarországtól. Magamat é- rezni és a világot és az én szerencsétlen, de nem unalmas magyar sorsomat, s élni az én nem vigasságos életemet ma is még csak távolról tudom. Alapjában nem olyan valakinek születtem, aki tud jelen lenni, mert gyáva vagyok, s mert megrémít már csupán az is, hogy mennyi más ember is van még, s ezeknek mindegyike egy-egy határtalan gogÄ, földi Isten.

Mióta én megszólaltam, szegény... mindenki oroszlán lett e szép hazában, félelmes torokkal üdvözöl, s igazán csoda, hogy mikor az egész világ oroszlán,

36