Ady Endre Budapestje (Budapest, 1977)

"Budapest… végső földülésemben megtámasztott"

Kis, Űzött, éhes, vad csapat valánk,

Kiket a Sors méltán messze zuhantott.

De már hóimról piroslottak a rózsák S egy-kettőnkre az örökkévalóság.

Akkor nagyon Tisza-Kálmán-szagu Volt még mindig e Bécs-vorstadti élet:

Zsidó báróság, türelmi adó,

Dzsentri, mágnás, pap és tűrő cselédek. Kasztjából ritkán és óvatosan Mert valaki vágyódóan kinyujtózni.

Hiszen nem volt másabbul sokkal, mint most,

De rémnek hittek egy Vázsonyi Vilmost.

De hallottunk már merészségeket

S pesti Eszterek kezdtek öltözködni,

Zsidók közül támadott férfi, nő,

Ki bátrabb, szebb s több volt, mint mind a többi.

És lent, a Pest-szabású végeken

Rejlő jelre vártak nyugtalan ifjak

S Bródy Sándornak jó hívei nőttek

S nem azért, mert szép s kellő volt a nőknek.

• • • •

Sok politika és sok szerelem S kavarogjon a holt, magyar, pimasz tó,

Sok buja vers, utazás, papfalás Volt tervem és sok hangos nép-riasztó Zenebona, rivalgó lijítás:

Egy poéta-Széchenyi vágytam lenni S mellékesen, hogy lábunk frissen szedjük,

Vészi József és Bartha Miklós együtt.

Ny 1912. julius 16.

Margita élni akar (1912)

ÖV I. Bp. 1975. 468-471. 1.

26